Hirdetés

Csak Parajd és Gyergyószentmiklós között akadozott a forgalom: Alig okozott gondot az első hó

HN-információ
Nem okozott komolyabb fennakadást Hargita megyében az idei első hó. Az országutak közül egyedül Parajd és Gyergyószentmiklós között állt nagyjából másfél óráig az egyik sávon a forgalom, mert elakadt egy-két nyerges vontató és értelemszerűen mögöttük az összes többi kamion. A helyenként változó mennyiségű – mintegy 3–10 centiméter vastag – hóréteget azért tudták viszonylag könnyen eltakarítani, mert mindössze néhány órát tartott a havazás. Nem érte felkészületlenül a hóesés az utászokat                                                                 Fotó: László F. Csaba Csak a 15-ös jelzésű országúton és csak az egyik sávon akadt el másfél óráig a forgalom Parajd és Gyergyószentmiklós között Hargita megyében – közölte lapunk megkeresésére Elekes Róbert, a Brassói Regionális Útügyi Igazgatóság szóvivője. Kérdésünkre elmondta: ennek az volt az oka, hogy nagyon sok kamionos még nyári gumikkal jár az országutakon. – Nem volt nagyméretű fennakadás, de elég, ha egy-két nyerges vonató elakad, mert az összes többi megáll mögötte. A havazás este 11órakor elállt, és utána, az éjszaka folyamán már nem havazott tovább, így több gondot már nem okozott az időjárás – fűzte hozzá a szóvivő. Átlagban 5-7 centis hó borította az országutakat. Hargita megyében 27 hókotróval dolgoztak az útügy munkatársai, összesen 250 tonna sót szórtak el. Ez nem számít különösebben nagy mennyiségnek. A hatékony hóeltakarításnak kedvezett, hogy még a föld is elég meleg, nem tapad meg a hó. Az útügy hókotrói már készenlétben állnak, átlagosan 10-15 kilométerenként egy, a kijelölt hóeltakarító körzetekben. Ezekben a körzetekben hálószobák is vannak, itt alszanak a hókotrógépek sofőrjei, amint látják, hogy hull a hó, rögtön tudnak cselekedni – részletezte Elekes Róbert. Nem árt figyelni a téli abroncsok használatára Hozzáfűzte: az útügy felkészült a télre, rendelkezésükre áll a szükséges sómennyiség. – A nagyobb gondot általában az okozza, ha egy nagyobb nyerges vonató elcsúszik az úton, nemcsak a forgalmat tartja fenn, a hókotrók sem férnek el mellette – mutatott rá a minden évben ismétlődő nehézségekre a szóvivő. Egy-másfél órába telt, amíg az elakadt tehergépkocsikat elvontatták, utána a többi kamion már haladhatott továbbá. Mint kifejtette: jellemzően azért akadnak el a nyerges vontatók, mert nem készültek fel a télre, azaz nincs rajtuk téli gumiabroncs. Ez valahányszor megtörténik, amikor havazik, emiatt szinte elkerülhetetlen, hogy elakadjon a forgalom. Egyébként a rakomány nélküli, üres nyerges vontatók sokkal gyakrabban akadnak el, mert egyszerűen hiányzik az a súly, ami az aszfalton tartaná őket. Kérdésünkre elmondta: idén nagyon későn esett le az első hó, nem ez a jellemző. A törvény előírásai szerint az útügy már október 20-án valamennyi hóeltakarító gépével be kell vonuljon a hegyi bázisokba, november elsejétől pedig az összes többibe. Idén a kedvező időjárási viszonyok miatt ezt egy teljes hónappal elhalasztották, ez jelentős költségmegtakarítást is jelent, hiszen a várakozó hókotró sofőröket is ki kell fizetni. Hozzáfűzte: a mostani első havazás teljesen átlagosnak számít, szerencsére, hogy rövid ideig tartott, mert a gondot soha nem a hó mennyisége jelenti, hanem annak folyamatossága. A megyeszékhelyen és a megyében sem volt gond Csíkszeredában sem okozott gondot a hó eltakarítása. Pál Tamás, az ECO Csík Kft. igazgatója a Hargita Népének elmondta: épp amiatt, hogy viszonylag rövid ideig tartott a munkájuk. Hétfő éjjel 11 órakor állt el a havazás, tegnap hajnali három óráig a város útjairól és a járdákról is eltakarították a havat. Hozzáfűzte: Csíkszeredában mintegy három centi hó hullott le, Hargitafürdőn, ahol szintén az ECO Csík takarítja a havat, nagyjából tíz centiméteres volt a frissen hullott hó vastagsága. Alina Ciobotariu, a Hargita Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség szóvivője kérdésünkre ugyanakkor elmondta: a megyei utakon zavartalan volt a forgalom, egyetelen riasztást sem kaptak. Felkészült a megye Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke közösségi oldalán korábban közzétette: a megyeháza több mint 15 millió lej értékben kötött keretszerződést a hóeltakarító vállalatokkal. A szerződés előírja a cégeknek a hóeltakarítást, csúszásgátlók szórását, a gyors beavatkozást sürgősségi esetekben, például az úttestre dőlt fák eltávolítását, kérés esetén hómaró bevetését, valamint 24 órás készenlétet. A megye vezetése annyiban szigorúbb feltéteket szabott, hogy a hóeke használatát nem a törvény által előírt 15 centiméteres hóvastagságnál teszi kötelezővé, hanem már akkor, amikor a hóréteg eléri a hat centiméter vastagságot. Az útkarbantartó gépek mozgását a világhálón bárki nyomon követheti a hargitamegye.ro/utak.html oldalon.

Kiss Előd-Gergely



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!