Hirdetés

Bukaresti újságírók Székelyföldön

HN-információ
Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának szervezésében főként bukaresti, de erdélyi újságírókat is vendégül látnak Kovászna és Hargita megyében. A sajtó képviselőinek figyelmét Románia kulturális sokszínűségére irányítanák rá a programmal. A csapat kedden indult el Bukarestből és aznap Sepsiszentgyörgyön látogattak el több helyszínre. Tegnap Olaszteleken jártak, délután érkeztek meg Csíkszeredába, ahol a Csíki Székely Múzeumban, valamint a csíksomlyói kegytemplomban és a kolostorban jártak. Az estét már Gyergyószentmiklóson töltötték, ma délutánig ott tartózkodnak, onnan mennek át Udvarhelyszékre, majd a Gyimesekbe is ellátogatnak. Elena Cruceru, a program vezetője lapunknak elmondta: a céljuk az, hogy megmutassák a médiában dolgozóknak, hogy milyen értékes és sokszínű kulturális örökség található a térségben. Gyergyóban például a helyi örmény és zsidó közösség tagjaival is találkoznak. Ez a kirándulás egyébként a negyedik alkalom, a korábbi években Románia más, kisebbségek által lakott vidékein is jártak. Márk Boglárka  [caption id="attachment_57760" align="aligncenter" width="2600"] Fotó: László F. Csaba[/caption]


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!