Hirdetés

Brazilosan nyert a Vasas Femina

Fél tucat góllal tömte ki a Galaci Oţelul hálóját szombaton a Vasas Femina, a női labdarúgó 2. Liga második játéknapján. Beváltak az új igazolások is, a hat gólból négyet a két brazil idegenlégiós szerezte, egyikük, Maki mesterhármasig jutott.

Szász Csaba
Becsült olvasási idő: 2 perc
Brazilosan nyert a Vasas Femina
Egy percig sem volt kérdéses a Vasas győzelme Fotó: Szász Csaba

Három brazil játékossal a pályán kezdte meg a Galaci Oţelul elleni hazai találkozót szombaton a Vasas Femina, a kapuban Rafaela Marge Mega (Rafa), a középpályán Maria Eduarda Santana (Duda), a csatársorban pedig Makeli de Morais (Maki) kapott helyet a kezdő tizenegyben. A győzelem nagyon kellett az udvarhelyi lányoknak, miután Székely János tanítványai egy hete egy olyan vereséggel kezdték a bajnoki idényt, amelyből akár többet is ki lehetett volna hozni.
Remekül kezdett a Vasas, Maki már a nyolcadik percben betalált, a félidő derekán pedig ugyanő duplázta meg a házigazdák előnyét. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a galaciak messze nincsenek egy súlycsoportban a házigazdákkal, ugyanakkor a Vasasnál is látszott, hogy idő kell még, amíg összeszokik a keret.
Bár a vendégek kétszer is betaláltak, a győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben, az udvarhelyi lányok magabiztosan uralták a mérkőzést és megérdemelten szerezték be első idénybeli győzelműket.

Női labdarúgó 2. Liga, 2. forduló
Vasas Femina – Galaci Oţelul 6-2 (5-1). Gólszerzők: Makeli (8., 25., 73.), Santana (36.), Zănoagă (41.), Szász (45.), illetve Bot (29.), Sfetcu (78.); Románvásári Vulpițele Galbene – Liceenii Topolog 1-0, Estera Tifești – Fair Play Joc Cinstit Crevedia 2-3, Bukaresti FCSB – Bukaresti Juniorul 2014 SK 2-5, Jászvásári Poli – Nicu Gane Kollégium Fălticeni 0-1.
Az állás: 1. Juniorul 6 p., 2. Vulpițele Galbene 6 p., 3. FCSB 3 p., 4. Vasas Femina 3 p., 5. Liceenii 3 p., 6. Poli 3 p., 7. Oţelul 3 p., 8. Fair Play Joc Cinstit 3 p., 9. Nicu Gane 0 p., 10. Estera 0 p.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!