A Hargita Népe napilapban f. év augusztus 5-én megjelent olvasói levél – amelyben Gyergyóditróból Mezei Margit írta le családja kálváriáját – nagyon felháborított, s ehhez a panaszhoz társítanám az én panaszomat is. Az én esetem 2000-ben kezdődött, és még nem értem a végére, ugyanis ebben az évben költöztem haza Kolozsvárról – ugyanis itteni születésű vagyok –, vettem egy ingatlant, ami egy régi épületből és a hozzá tartozó 1100 négyzetméteres, bekerített területből áll. Akitől megvettem, S. Sándor vagyonos ember. Az ingatlan államosított volt, s törvényszéki végzés alapján már 17 éve visszakapták, de nem telekkönyveztették mind a mai napig. Mivel nincs a nevükön, a helyi polgármesteri hivatalnak fizetem az adót a házért és a földterületért egyaránt (noha az állami földnek számít). Amikor megkötöttük a vásárt, én kifizettem, vagyis akkori pénzben 185 millió lejt, az eladó azt állította, hogy egy hét múlva közjegyzőnél rendezzük az átíratást. Én hittem neki, ráadásul tanúk előtt történt mindent, és a kézzel írt szerződést is aláírtuk. A szerződést úgy fogalmazták meg, hogy csak a házat említi, a területet nem. Nem tudták felmutatni a tulajdont igazoló iratot, de én azt hittem, hogy elegendő a tanúk aláírása, mivel úgyis egy hét múlva rendeződik minden. A tanúk vallomása azonban semmivé vált, mert akárhány tárgyalás volt, a bírók nem vették figyelembe. Nyolc per volt eddig, ezenkívül sok hivatalos helyen is jártam Maroshévíztől Csíkszeredáig és vissza, mindenhol megpróbáltam megtalálni az igazamat. De az eladó az ügyvédjével mindig nyert. Regénybe illő kálváriát jártam én is, nagyon ravaszul volt minden kitervelve. Ami DNA-t illeti, nem rossz ötlet! Én annyit tudnék tanácsolni mindenkinek, hogy ha vásárt akar kötni, bármilyent, jól nyissa ki a szemét, hogy ne járjon úgy, mint én. S használja az eszét is, s ne legyen jóhiszemű senkivel! Sîrbuné Reichenberger Olga, Borszék