Bogaras látványosság

Óriásbogarak lepték el a Szejkefürdőt egy félhektáros területen, az erdő alatt! Nem kell megijedni, nem természeti katasztrófáról van szó, csupán kínálatát bővítette a Székelyföldi Legendárium.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 5 perc
Bogaras látványosság
Több méter magas interaktív bogarak. Vendégcsalogató Fotó: Fazakas Szabolcs

Az új bogárpark a Mini Erdély Park mellett lévő erdős, bokros területen kap helyet és a hónap közepétől várja a látogatókat. Fazakas Szabolcs, a Mini Erdély Park és a bogárpark ötletgazdája elmondta, nagyon rég megszületett már az új látványosság gondolata, hiszen az a céljuk, hogy a térségbe, ezen belül is Székelyudvarhelyre és a Szejkefürdőre minél több turistát vonzzanak.

Fazakas Szabolcs

– Mivel a Szejkefürdő elsősorban Orbán Balázs személyéhez kötődik, ezért olyan témákat keresünk, amelyek hozzá is kapcsolódnak. Mint néprajzkutatót őt is érdekelte a bogárvilág, ennek bizonyítéka, hogy egy szkarabeuszt hozott Egyiptomból magával, hogy a múzeumnak adományozza, s bár a hajó Konstancánál elsüllyedt, a leltárán szerepelt a bogár

– mondta Fazakas Szabolcs.

Fazakas Szabolcs
Hozzátette, filmesként is érdekelték a bogarak, és úgy gondolja, hogy a körülöttünk lévő élővilágot, beleértve a bogarakat is, érdemes megmutatni, megismerni.

– Itt vannak úgymond a lábunk alatt, és mi csak nagyon keveset tudunk róluk, pedig szerintem csodálatosak. Több mint húsz bogarat készíttettünk el, egy kínai csapattal dolgoztunk, de a rajzfilmstúdió munkatársai közreműködésével helyben is készült néhány makett, az erdélyi bogárvilág legismertebb fajtáit mutatjuk be

– közölte Fazakas Szabolcs.
Pillangó, szarvasbogár, katicabogár, óriássáska, százlábú, herkulesbogár, skorpió és még számtalan óriási ízeltlábút vehetnek szemügyre alaposan a látogatók. A bogarak interaktívak, mozognak és hangot hallatnak, jelenleg pedig azon dolgozik a legendárium munkatársai, hogy a gyerekek is tudják irányítani, mozgásra bírni a rovarokat. A két-három méter magas vagy hosszúságú bogarak fémből készültek, robotikusak és olyan speciális anyaggal vannak burkolva, amely ellenáll az időjárás viszontagságainak. Szakemberek segítségével ugyanakkor háromnyelvű ismertető táblákat is készíttettek, amelyeket a bogarak mellé helyezik el.

Fazakas Szabolcs

– Sétányokat alakítunk ki, gyerekeknek szafaritúrákat szervezünk, kis Wrangler Jeepeket vásárolunk, de nagyítókat is beszereztünk, így az erdőben lévő élő bogarakat is alaposan szemügyre lehet majd venni szakember irányításával, vagy interaktív biológiaórákat is lehet tartani

– vázolta a bogárpark leendő programjait az ötletgazda.

Fazakas Szabolcs
Kiemelte, céljuk, hogy az ide látogatóknak még több programot tudjanak biztosítani, és továbbutazás helyett több nap eltöltésére ösztönözzék a turistákat.

– A legtöbben csak átutaztak a városon. Ide, a Szejkére készítettünk egy gátat, amellyel úgymond megállítjuk a turistákat, hogy itt maradjanak. Ez sikerült is, úgy érzem, hiszen évente 120 ezer turista érkezik ide. Reméljük, a jövőben tovább nő ez a szám, és egész Udvarhelyszék turizmusát meg tudjuk mozgatni

– adott hangot reményének Fazakas Szabolcs.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!