Blekk frájdej
Vannak ismerőseim, akik egész évben a „fekete péntekre”, avagy népiesebb nevén a Black Friday-re gyúrnak. A jeles nap közeledtével egyesek naphosszat böngészik az internetes vagy a hagyományos áruházak oldalait, kiválasztják a megvásárolni kívánt terméke(ke)t, hogy majd fekete péntek beköszöntével, azaz 0 óra 1 perckor megvásárolhassák azt. De ilyenkor az is előfordul – főleg nagyobb városokban, kereskedelmi központokban –, hogy az üzletek nyitása előtt néhány órával már tömött sorban állnak a bejáratnál a vásárlók.
Ez a szokás is – mint még annyi más – az Egyesült Államokból emigrált Romániába. Csak ott valahogy másképp csinálják, mint nálunkfelé. 1966. november 25-én reggel óriási köd borította Philadelphiát, az USA-ban egy nappal korábban ünnepelték a hálaadást, az ezt követő napon pedig elkezdődött a karácsonyi bevásárlás, természetesen nagy árkedvezményekkel. Az üzleteket megrohamozó vásárlók többsége autóval próbálta elérni célját, a reggeli csúcsforgalomban viszont rengeteg közlekedési dugó alakult ki, így a napot a helyi rendőrségen csak „fekete péntekként” emlegették. Mégsem a dugók miatt kapta a nap a fekete péntek nevet, hanem a karácsonyi vásárlási láz kezdete és az árleszállítás miatt.
Romániában 2011 óta van fekete péntek, de egy héttel korábban, mint az USA-ban. De nemcsak az egy hét eltérés a különbség a két fekete péntek között, hanem az is, hogy mifelénk nem egy napon csábítanak árleszállítással az üzletek, s valójában nem is minden esetben csökkennek az árak.
Jó Dâmboviţa-parti szokás szerint a Black Friday előtt megfigyelhető, hogy három-négy héttel hirtelen emelkednek az árak, főleg az elektronikai cikkeket forgalmazó üzletekben. Egyik nagy hazai kereskedés például 200 lejjel emelte három hete egy mosógép, 150 lejjel egy hűtő, közel 400 lejjel egy hordozható számítógép, 180 lejjel egy okostelefon árát, de felsorolhatnám majdnem a cég egész árukészletét, mert minden drágult. És nem lepne meg, ha fekete péntek 0 óra 1 perckor a két-három hete drágított termékek ára ugyanoda csökkenne vissza, ahonnan megemelték. Persze, kivételek vannak, hiszen azok erősítik a szabályt.
Kopacz Gyula

