Hús-vér nők lépnek ki a Biblia lapjaiból, elevenednek meg André Wénin-Camille Focant-Sylvie Germain teológus triász könyvében, amelyet 2018-ban jelentetett meg a budapesti Jel Kiadó és a marosszentgyörgyi Sarutlan Kármelita Nővérek Kis Szent Teréz Kolostora közös kiadásban. Ezek a nők ugyanolyanok, mint akikkel ma is együtt él a „kisebbségi” férfitársadalom. Noha nincs köztük szingli teologissza vagy harcos feminista, nem akarják újrafordítani a Bibliát és behelyettesíteni az apát anyával, nem akarnak női papságot, sem püspökséget, de azért ők sem tűrik a megaláztatást, az alárendeltséget és a méltóságtól való megfosztást, hanem harcolnak ellene. Nem is akárhogyan: amikor életről, sőt az Életről van szó, bevetnek minden fegyvert. Ármányt és szerelmet, cselszövést és összeesküvést, fortélyt és hazugságot, csábítást és hízelgést, mindenféle női praktikát, ami eredményre vezet. Van, amikor csak nagylelkűek és szeretők, olykor, ha kell, levetik az özvegyi ruhát és ünneplőbe öltöznek, még fegyvert is ragadnak. De leggyakoribb fegyverük, adujuk a gyermek, a termékenység, az anyaság. A bibliai nők között találunk anyát és szeretőt, prostituáltat és királynőt, prófétanőt és szegényasszonyt, Izrael leányait és idegeneket, erőseket és törékenyeket, akik képesek szembeszállni a világgal, a sorssal, a hatalmába-erejébe kapaszkodó férjjel, de olyanokat is, akik együttműködnek a teremtő Istennel. Minden nő ősanyját, Évát így egészíti és engeszteli ki az Isten tenyerébe simuló názáreti leány, Mária, aki képes meghallani az Úr angyalának szájából Isten hangját, képes kiszakadni a megszokottból, és kockáztatni. Így lesz az új ősanya, az Isten akaratának odaadottság mintája, így lesz ő Megváltónk édesanyja, így tudja kiterjeszteni anyaságát az egész emberiségre. A könyv – nemcsak katolikusoknak – hiánypótló arcképcsarnok. Huszonkét bibliai nőről, elegáns, tömör, könnyed stílusban nyújt egy-egy esszényi morzsát, egy lélegzetvétellel elolvasható, publicisztikai szövegnyi teológiai gondolatfutamot, amely felvillanyozza az olvasót, kíváncsivá teszi a következő szereplő iránt. Hála a csíki székely születésű kármelita apácának, Katalin nővérnek, olvasmányélményünket nagyban növeli a fordító nyelvismerete. Katalin nővér a franciát is már-már anyanyelvi szinten ismeri. Ennek köszönhető, hogy „fülbemászó”, könnyen emészthető, friss, közérthető, gördülékeny, magyaros szöveget kaptunk, amit jólesik olvasni. Ezeket a női portrékat szemlézve, jobban észrevesszük a férfi–nő különbségét, de egymásrautaltságát is. Bátorságot, kedvet, erőt kapunk ahhoz, hogy jobban szeressük egymást. Hiszen ez a Teremtő akarata. Ezt tükrözi a Teremtés könyvében leírt „oldalborda-jelenet”, a hiány megtapasztalása, a közös sors, a szégyen, a kiűzetés és a munka fáradsága, a termékenység és az imádság egyaránt. Nagyon találó az elemzés az ember teremtéséről, már a könyv elején: „Csak a hiány, a veszteség tud megnyitni egy lényt a másságra. Hiteles kapcsolat csak akkor lehetséges, ha az én elfogadja, hogy megsebesült, hogy más. Ám Isten nem elégszik meg azzal, hogy elvesz. Ellenkezőleg. Ha elvesz valamit, azért teszi, hogy még inkább adjon. Tulajdonképpen a kettős hiány, amit az embertől kér – tudatvesztés és egyik oldalának megsebzése –, tesz lehetővé egy csodálatos ajándékot: a másik ajándékát, a találkozás esélyét, a kapcsolatét...” Éva, Sára, Támár, Rút, Abigél, Putifárné, Debora, Rácháb, Betsabé, a szír-föníciai asszony, Mária és Márta, Mária Magdolna, Mária és a többi bibliai nőalak valahol a mindenkori nő tükröződései: eszményképek és sorstársak, nővéreink és barátnőink, akikkel lehet ellenkezni, magatartásukat csodálni vagy kritizálni, de lehet bennük Isten ujját is látni, amint életünkben folyamatosan írja az üdvösség történetét. Ft. Sebestyén Péter