Hirdetés

Beüzemelnék a zsögödi szennyvízvezetéket

HN-információ
Hamarosan rácsatlakozhatnak a zsögödi városrészen lakók a Harvíz óriásprojektje során kiépített új szennyvízhálózatra, és a szolgáltató képviselői arra kérték a tegnapi helyzetértékelő ülésen a kivitelezőt, hogy írásban határozza meg ennek pontos időpontját. Összességében jól halad a projekt, a betervezett munkálatok több mint 90 százaléka elkészült, így jó esély van arra, hogy időben befejezik. Jó ütemben haladnak Csíkszereda környékének vízbefogásainak és vízműveinek munkálatai, az előirányzott részeken a szükséges vezetékek lefektetését már befejezték, viszont a csomortáni és a borzsovai víztartályok építésekor elhúzódott az építési engedély kiváltása a területek rendezetlen tulajdonjogai miatt, így a kivitelező kérte a határidő meghosszabbítását 129 nappal, amit jóvá is hagytak, így március 22-ig kell elvégezniük a munkálatokat. Csíkszereda, Csíkcsomortán, Fitód és Csíkszentlélek települések víz- és szennyvízhálózatának bővítése és felújítása körülbelül 90 százalékban készült el, a kivitelező ACI Cluj jelenleg is dolgozik a városban. A Harvíz vezetői arra kérték a kivitelezőt az ülésen, hogy írásban közölje, mikor vehetik a lakók végre használatba a kiépített szennyvízhálózatot például a zsögödi városrészen, ahol tulajdonképpen már minden be van kötve, csak tesztelik a rendszert. Kérdésünkre Bogáti Csaba, a Harvíz vezérigazgatója kifejtette, már a projekt elején is azt kérték a kivitelezőtől, hogy a működési elvet betartva előbb a Nagy Imre utcában (ahonnan a már meglévő vezetékeken menne tovább a szennyvíz a derítő felé), majd a Zsögöd utcában, végül pedig falvakon építsék ki a vezetéket, viszont mivel a legelején azt látták, hogy a városban nehezebb volt dolgozni, így nem tartották be ezt a szabályt. Viszont így a rendszernek minden eleme el kell készüljön ahhoz, hogy használható legyen a rendszer, pedig a lakók egy része már nagyon várja, hogy üzembe helyezzék. Csíkszentdomokos és Szentegyháza vízbefogásainak, szállítóvezetékeinek és vízműveinek munkálatai, valamint Csíkszenttamás, Csík­karc­falva, Csíkdánfalva és Csíkmadaras víz- és szennyvízhálózatának bővítése és Csíkcsicsó víz- és szennyvízhálózatának kiépítése tulajdonképpen befejeződött, még az elszámolás van hátra, és Csíkszentdomokos víz- és szennyvízhálózatának bővítése is jól halad, már több mint 90 százalékkal elkészültek – derült ki a tanácskozáson. Bogáti Csaba elmondta, összességében jól állnak, hiszen a projekt több mint 90 százaléka megvalósult, és ha kínlódva is, de úgy tűnik, be tudják fejezni. Hozzátette, igyekeztek felgyorsítani a kifizetéseket annak érdekében, hogy december végéig el tudják számolni az uniós pénzeket. Háromszéki Eszter


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!