Betiltották a zárt téri egyházi összejöveteleket: Az idős személyek támogatására buzdítanak

HN-információ
Az egyre erőteljesebben terjedő koronavírus megfékezése és közösségeik biztonsága érdekében figyelembe véve a kormányzati határozatokat, újabb szigorításokat vezettek be a különböző felekezetű egyházak képviselői. Többek között felfüggesztik a zárt téri egyházi alkalmakat, 100 főre korlátozzák a kültéri istentiszteletek résztvevőinek számát és különböző segítő akciók megszervezésére buzdítják a gyülekezetek képviselőit és tagjait. Újabb szigorításokat rendeltek el az egyházak képviselői közösségeik egészségügyi biztonsága érdekében. A híveket otthonimádkozásra buzdítják, továbbá kérik, hogy éljenek a telefonos lelkiségi szolgálatok lehetőségeivel, illetve kövessék a médiában és az interneten közölt vallási tartalmakat. Házi istentiszteletek megtartására buzdít a református egyház Az Erdélyi Református Egyházkerület március 18-án kiadott közleményébena rendkívüli kormányzati rendeletek alapján kéri az egyház képviselőit, hogy gyülekezeteik biztonsága érdekében szüneteltessenek minden zárt téri egyházi alkalmat. Az istentiszteletek, áhítatok, bibliaórák, ifjúsági alkalmak, jegyesbeszélgetések, esketések, vallásórák, konfirmációi előkészítések és konfirmációk mellett a kitűzött esperesi vizitációkat, presbiterszövetségi és nőszövetségi alkalmakat, konferenciákat, továbbképzéseket, tanfolyamokat és egyéb csoportos foglalkozásokat is fel kell függeszteni a további kormányzati intézkedésekig. A délutáni liturgia szerint nyílt téren tartott istentiszteletek esetében kötelezően tartsák be a részvevők 100 fő alatti összlétszámára vonatkozó állami hatósági rendeletet. A temetési szertartásokat zárt koporsó mellett tartsák, mellőzzék a virrasztókat, ha lehet, csak a szűk család vegyen részt, de a jelenlévők létszáma semmiképp ne haladja meg a 100 főt. Kató Béla püspök arra kéri továbbá az egyházmegyék és gyülekezetek elöljáróit, hogy igemagyarázatokat, imádságokat osszanak meg egyháztagjaikkal, illetve a lelkészi és esperesi hivatalokban munkaidőben tartsanak fenn telefonügyeletet és az adminisztrációs munkát online intézzék. Az egyháztagok figyelmébe ajánlja a www.reformatus.ro és www.reformatus.hu portálokat, ahol vasárnapon délelőtt online istentiszteletet közvetítenek. Arra buzdítja a híveket, hogy az otthoni könyörgéseket, imádságok mellett a családfő vagy felnőtt családtag vezetésével tartsanak házi-istentiszteleteket, amelyekhez minden pénteken segédanyagokat biztosítanak, ezeket a lelkipásztorok is továbbítják majd a gyülekezeti tagoknak. Továbbá arra szólítja fel a gyülekezet fiataljait, hogy segítsenek az idős gyülekezeti tagoknak a szükséges bevásárlásokban egyénileg vagy a helyi önkormányzattal, civil szervezetekkel együttműködve. Nyitva tartják templomaikat Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek további szigorításokra hívja fel a katolikus egyház figyelmet a koronavírus-fertőzés megelőzése érdekében tegnap közzétett levelében. Bár felfüggeszti a zárt terekben zajló liturgikus cselekményeket, templomait azonban nyitva hagyja mindazok számára, akik az Eucharisztia előtt személyes visszavonulásra, imára a lelki megnyugvás megtalálására vágynak – olvashatjuk a www.romkat.ro portálon közzétett felhívásban. Az egyházi vezetők továbbra is bemutatják a legszentebb áldozatot templomaikba, a hívek jelenlét nélkül. Imaközösséget vállalva egymással, bárki bekapcsolódhat azonban az egyházi liturgiákba, aki az élő szentmise közvetítéseket nézi, hallgatja. A papok a járvány miatt nem juthatnak be a korházakba, ezért javasolja a korházakban kezelteknek a tökéletes bánat felindítását, ez által szükséghelyzetben elnyerik Isten bocsánatát. Kéri, hogy tegyék lehetővé a szabadtéri gyóntatást az egyház vezetői a hívek számára, az előírások szerinti távolság betartásával, illetve papok lehetőségeik szerint látogassák és bátorítsák a híveket. Március 22. és 24. között Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepére készülve imahadjáratra hív mindenkit a Romániai Püspöki Kar a koronavírus megfékezése érdekében. Böcskei László nagyváradi megyés püspök arra kéri paptestvéreit és híveit, hogy ezeken a napokon 15 és 17 óra között a rózsafüzér négy koszorújának elimádkozásával kapcsolódjanak be az imahadjáratba. A szabadtéri istentiszteletek felfüggesztését is javasolja az Unitárius Egyház A Magyar Unitárius Egyház Képviselő Tanácsának Elnöksége nevében Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspök március 18-i levelében a koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében zárt térben történő vallási összejövetelek felfüggesztése mellett javasolja a szabadtéri istentiszteletek felfüggesztését is, a hideg időjárás okán, ami a megfázás, megbetegedés veszélyének teheti ki a jelenlévőket. Amennyiben mégis a szabadtéri istentiszteletek mellett döntenek az egyházközségek elöljárói, kéri, hogy 100 fő alá korlátozzák a résztvevők számát, illetve tartsák be a 2–2,5 méteres távolságot a jelenlévők között, az istentiszteletek időtartamát pedig 25–30 percre csökkentsék. A temetkezési szertartásokat szabadtéren tartsák, legtöbb 100 fő részvételével, ez esetben is betartva a 2–2,5 méter távolságot a személyek között. Részvétnyilvánításkor mellőzzék a testi érintkezés minden formáját, ehelyett a fent említett távolságot megtartva a biccentést, meghajlást és szóbeli részvétnyilvánítást ajánlja. Javasolja továbbá a virrasztások és halotti torok felfüggesztését, illetve az elvitelre kínált csomagok mellőzését. Szervezzenek telefonos lelkigondozói szolgálatot Adorján Dezső Zoltán püspök, a Romániai Evangelikus-Lutheráns egyház vezetője a fent említett zárt téri egyházi szertartásokra, összejövetelekre és temetkezési szertartásokra vonatkozó szigorított határozatok mellett arra kéri a gyülekezet lelkészeit és presbitériumait, hogy biztosítsák a hívek lelkigondozását. A telefonos lelkigondozói szolgálat megszervezése mellett arra buzdítja a gyülekezetek vezetőit, hogy gondoskodjanak arról, hogy Isten igéje mindenkihez eljusson. Nyomtatványok kézbesítése esetén tartsák be a fokozott higiéniai szabályokat, használjanak kesztyűt és szájmaszkot. Szervezzenek önkéntes szolgálatot az idősek és rászorulók megsegítés céljából, biztosítsák az élelmiszer, gyógyszer és egyéb létszükségleti cikkek beszerzését. A beszerzési kéréseket telefonon vagy emailben intézzek, az önkéntesek között ne legyenek 65 éven felüliek vagy krónikus betegségben szenvedők és az önkéntesek élelmiszerek, gyógyszerek házhozszállításakor viseljenek védőkesztyűt, szájmaszkot, fertőtlenítőt. A kijárási tilalomra készülve sokan felhalmozták otthonukban a tartós élelmiszereket, vannak azonban olyanok, akiknek nincs erre anyagi lehetőségük, Adorján Dezső Zoltán püspök arra kéri a gyülekezetek lelkészeit, hogy biztosítsanak segélycsomagot a nélkülözőknek. Mindenekelőtt arra buzdítanak az egyházak képviselői, hogy e nehéz időszakban ne szűnjünk meg imádkozni a járvány megszűnéséért és annak áldozataiért, illetve az egészségügyben dolgozókért: Ne féljünk, helyezzük Isten szerető kezébe életünket.

Barabás Emőke



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!