Sepsiszéki Nagy Balázs író, néprajzkutató és szerkesztő családjával együtt öt évvel ezelőtt költözött Sepsiszentgyörgyről Csinódba. Két évvel ezelőtt villámcsapás érte. Felépülése után ökumenikus kápolnát emelt a kertjében és meghirdette a Gyarapodó Magyarságért elnevezésű programot – többek között erről is beszélgettünk csinódi otthonában. [caption id="attachment_39059" align="aligncenter" width="1400"] Fotó: László Róbert[/caption] – Hogyan, milyen irányban változtatta meg az életét a villámcsapás? – 2014. június 24-én, Keresztelő Szent János napján ért a villámcsapás. Nagyon felborult az életünk. Itt volt a feleségem a hegyen két gyerekkel és egy magatehetetlen férjjel, ami egy rendkívüli állapot volt, viszont én úgy látom, hogy nagyon gyorsan kikászálódtunk ebből az áldatlan helyzetből, elsősorban annak köszönhetően, hogy nagyon sokan a baráti körből, de vadidegenek is, el kezdtek imádkozni a gyógyulásomért. Hat héttel a balesetem után az orvosok szerint orvosi csoda történt, én úgy gondolom, hogy inkább isteni kegyelem, mert visszanyertem az emlékezetem java részét. Igaz, most is van pár olyan dolog, amire nem emlékszem. A feleségem képeket mutat, mesél, s én nem tudom felidézni. De a legfontosabb, hogy teljes életet tudok élni. A baleset után három hónappal már szellemi és fizikai munkát tudtam végezni és eltökéltük, hogy építünk hálából egy kápolnát. 2015-ben június és szeptember között, három hónap intenzív munkával fel is építettük a Gyümölcsoltó Boldogasszony ökumenikus kápolnát a kertünkben, aminek a felszentelése 2015. szeptember 26-án, egy szombati napon volt. Egy olyan napon, amikor mindenhol Csíkban esett az eső, és itt úgy ébredtünk fel, hogy a kertünk felett szivárvány ívelt át, és egy csepp eső sem esett, amíg a kápolnaszentelés véget nem ért, és a közel hatszáz ember el nem távozott a kertünkből. Azóta az életünk elsősorban spirituális szinten zajlik. Természetesen továbbra is gazdálkodunk, állatokat tartunk, mert a létfenntartáshoz ez szükséges itt fenn a hegyen, viszont idén tavasztól, a kis kápolnánk első búcsúja óta, beleérve az augusztus utolsó szombatján megtartott egyetemes imanapot is, mintegy 1600 ember látogatott el ide, fordult meg a kertünkben, úgy gondolva, hogy elmond egy hálaimát vagy imádkozik ebben a kis kápolnában. Gyönyörű szertartásoknak voltunk részesei, és ez mindenképpen erőt ad nekünk és a helyi közösségnek is. Nagy öröm számomra, hogy a helyi, a csinódi és az egerszéki lakosság – száz család lakik fent a havason – magáénak érzi a kápolnát és minden jelesebb alkalommal, amikor a kápolnában szentmise vagy imaalkalom van, szép számban megjelennek. – Miért éppen Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére szentelték? – A kelet–nyugati tájolású kápolnánk oltárán egy szűzanya-szobor áll, amely az áldott állapotban lévő szűzanyát ábrázolja, ami egyfajta üzenet a hegyről a Kárpát-medencei magyarságnak, amellyel azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy a nemzetünk jövője a magyar anyák méhében van. Hogyha lesz elég magyar gyerek, akkor meg tudunk maradni Székelyföldön és a Dunántúlon, akárhol a Kárpát-hazában, viszont ha nem lesz gyerek, ötven-száz év múlva csak a temetőink fogják jelezni, hogy itt magyar népesség élt valamikor. A Gyümölcsoltó Boldogasszony ezt az üzenetet hangsúlyozza, de választásunkat az is befolyásolta, hogy a környéken Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére nincs sem templom, sem kápolna szentelve, ennek köszönhetően évi rendszerséggel a legelső búcsú itt van Csíkban. A kápolnában helyet kapott az unitárius és a református egyház címere is, és bármelyik történelmi egyházhoz tartozó egyén betér, otthon érezheti magát. – Milyen technikával épült a kápolna? – Különleges technikával épült, úgy tudom, a Kárpát-medencében még ilyen épület nem áll, ugyanis csutakokból van összerakva a fal. Bara Gergely vállalkozó, jó barátunk ötletét fejlesztettük tovább azzal, hogy a rönkökből készült váz közé nem vízszintesen kerültek be a gerendák, hanem 35 cm hosszúságú csutakokban, és a köztük lévő rést agyaggal meg az agyagba kevert tönkölybúzapelyvával töltöttük ki. Ez lényegében a fal kötőanyaga. Azért, hogy az utolsó simítóréteg ne repedezzen meg, ebbe a rétegbe kecskeszőrt kevertünk, és azzal simítottuk. – Miért előnyös ez a technika? – Elsősorban azért, mert az épülethez különböző minőségű faanyagot lehetett felhasználni, nem volt szükség egyforma méretű gerendákra, a másik, hogy ehhez nem kellett megfizetni szakembereket, hanem mi magunk is meg tudtuk építeni. A kápolna vázát a csíkszentdomokosi Székely István ácsmester és csoportja rakta össze. A falakat Bara Gergely indította el, és azt követően mi családilag raktuk fel. A feleségem tapasztotta, fugázta, és miután a falakat felraktuk, az ácsok visszajöttek és zsindelytetővel borították be az épületet. – Úgy tudom, arra is odafigyelt, hogy a kápolnában minden székelyföldi anyagokból, helybéli mesterek keze által készüljön… – Valóban. Az oltár Hajas László székelyudvarhelyi fafaragó mun­kája, akárcsak a hársfából készült, 77 cm magas szűzanya-szobor. A gyertyatartókat Gál Andrea Gi­dófalván élő magyarországi képzőművész, keramikus készítette. Az egyedüli kakukktojás a Mária-ablak, egy kör alakú, ólomberakásos ablak, ami Budapesten készült és Tóth Erzsébet iparművész terméke. A harang Lázár Imre székelyudvarhelyi harangöntő mester munkája. Amikor kiderült, hogy van harang, egy itteni csángó barátunk, Ambrus József jóvoltából készült a háromlábú harangláb. – A kápolnaszenteléskor meghirdetett egy mozgalmat is a Gyarapodó Magyarságért elnevezéssel, amelynek része a „Ketten jösztök, hárman mentek” program. Miben áll ez a program? Lett már hozadéka? – A harangunkon is ez olvasható: Gyarapodó Magyarsá­g­ért. Fontosnak tartom ezt gyermekáldás szempontjából, hit szempontjából, de akár materiális szempontból is. A „Ketten jösztök, hárman mentek” iránt az érdeklődés nagyobb, a hozadék kevesebb. Ez azt jelenti, hogy mi lehetőséget biztosítunk gyereket vállaló pároknak arra, hogy a vendégházunkban, itt a havason szálljanak meg, ahol tiszta a levegő, egészséges táplálékot fogyaszthatnak, amíg itt vannak, ebben a különleges időszakban. Többértelmű a felhívásunk: egyrészt jöhetnek olyan párok kézen fogva, szerelemben, akik gyereket szeretnének nemzeni, és úgy mennek el Csinódból, hogy a terhességi teszten megjelenik a két piros csík. Ugyanakkor megtörténhet, hogy olyan párok jönnek, akik eddig nem voltak különös kapcsolatban sem Jézussal, sem az Úristennel, de ha részt vesznek néhány imaalkalmon a kápolnában, biztos vagyok abban, hogy nem ketten mennek haza, hanem viszik a jó Istent is a lelkükben. – A Gyarapodó Magyarságért honlapon láttam, hogy keresztszülői programot is elindítottak. Ez miben áll? – Ezzel a programunkkal olyan magyar házaspároknak próbálunk segítséget nyújtani, akik elsősorban anyagi okok miatt nem vállalják a harmadik vagy többedik gyermeküket. Ugyanakkor sok olyan magyar házaspár él, akiknek különböző okok miatt nem lehetett gyermeke, s örökbe sem vettek gyermeket, mások pedig egyedül élik le az életük javát. A keresztszülőség révén nekik is lehetőségük nyílik arra, hogy hozzájáruljanak a magyarság számbeli gyarapodásához, és támogassanak rendszeresen egy harmadik vagy negyedik gyereket vállaló házaspárt. Itt Csinódon már van egy olyan család, amely vállalta a negyedik gyereket, és ez a család egy magyar embertől havi száz euró támogatást kap. Idén júliusban pedig Csíkszeredában született egy kislány, akinek szintén tudtunk keresztszülőt szerezni egy németországi magyar házaspár személyében, akik szintén havi száz euróval támogatják ezt a családot, amely anyagi nehézségei ellenére vállalta a harmadik gyereket. Szeretnénk ezt tovább folytatni, keresünk olyan harmadik vagy akár negyedik gyereket vállaló családot, amely úgy érzi, hogy anyagi okok miatt bizonytalan, hogy vállalja-e a harmadikat, és ha ilyen jelentkezők megkeresnek, azon leszünk, hogy keressünk olyan keresztszülőket, akik akár már a fogamzás előtt vállalják a keresztszülői szerepkört, nemcsak ideiglenesen, hanem hosszú távon, 18–20 éven keresztül. – Öt évvel ezelőtt, amikor kiköltöztek Csinódra, önellátásra akart berendezkedni. Ez mennyire sikerült? – Amikor ideköltöztünk, nagyon nekiestünk az állattartásnak: egy adott ponton 77 növényevő jószágunk volt az udvaron, és ez eléggé leterhelt, sok munkát is jelentett. Most az állatállomány csappant, megmaradt a három ló, van tíz kecske és juh, van három anyanyúl, van annyi tyúk, ami nekünk a tojásszükségletet biztosítja, és tavasszal csirkéket lehet nevelni velük. A méhek tartásába beleavatkozott a medve, ugyanis többször medvetámadás érte a villanypásztorral bekerített méhesemet, és ez elvette a kedvemet attól, hogy továbbra is befektessek a méhészetembe. A sertésekről lemondtunk, mert a hegyre fel kell hordani a gabonát és nem gazdaságos. Maradnak a bárányok, a kecskék, a nyulak, a csirkék, amiket levágásra szánunk, tudunk tejtermékeket készíteni, kiváló érlelt sajtot, tehéntúrót, friss sajtokat. Az esztenára kiadott kecskék és juhok után szintén kapunk annyi sajt- és orda-járandóságot, hogy a család szükségletét fedezi. Az a jövőbeli tervünk, hogy nagyobb figyelmet szentelünk a növénytermesztésnek, hiszen itt ezer méter fölött is meg lehet termelni a murkot, a petrezselymet, a karalábét, a káposztát, sőt fóliasátor alatt akár paradicsomot, uborkát, más zöldségféléket is. Ebből is teljes mértékig önellátók tudunk lenni, sőt úgy gondolom, hogy fölösleget is tudunk előállítani azon a kis szántóterületen, amivel rendelkezünk. Daczó Katalin