enyhe havazás
borús égbolt
Bencző Dénestől búcsúzunk
Bencző Dénes nyugalmazott lelkész és esperes az udvarhelyszéki Homoródalmáson született 1929. november 29-én. Tanulmányait a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Karán fejezte be 1954-ben, majd Lupényban kezdte el lelkészi hivatásának gyakorlását. 1956 májusában meghívták lelkésznek szülőfalujába, ahol 2000-ig, nyugdíjba vonulásáig szolgált. 1991–1996 között a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör esperese volt. Hivatásgyakorlása során mindvégig nemzete és népe iránt elköteleződve munkálkodott, figyelve arra, hogy a helybeli és környékbeli más felekezetűekkel békésen együttműködve végezze vallásos, értelmiségi és kultúraápoló szolgálatát. Szombaton kísértük utolsó földi útjára.
Bencző Dénes Homoródalmás szülötte volt, és teljes életével, teljes lényével ragaszkodott a világ közepeként ismert községhez, amelynek unitárius gyülekezetét negyvennégy éven át szolgálta. Életének nagy részét itt töltötte, hiszen gyermekkorától kezdve – leszámítva a középiskolai és a teológiai éveket, illetve a Zsil-völgyén történt papi pályakezdést – falusfelei körében élt. Innen táplálkozott. És az ittenieket táplálta lelki és szellemi gyümölcsökkel egyaránt. Életvitelével, helytállásával mutatott utat egy olyan korban, amikor igen nehéz volt ragaszkodással és hittel megmaradni Almás-gödrében és ezeken az ezredév óta belakott és megtartó helyeken, itt, szerte a Székelyföldön. Amikor hívei csüggedtek, váltig azt ismételgette tudatosítás végett, hogy az almási ember legalább egy fejjel magasabb másoknál, és úgy kell szemlélni a világot, annak a büszkeségnek a tudatában kell élni, hogy valóban ott van, itt van, ahol élünk, ez a világ közepe! Mert másképp nem is érdemes.
A tiszteletes úr keze alatt nemzedékek nőttek fel és indultak el életpályájukon. És hosszú szolgálati ideje alatt számos hívét kísérte és búcsúztatta az utolsó út kapujában. Értekezéseit, teológiai jellegű írásait, veretes nyelvezettel fogant alkalmi beszédeit, szépirodalmi műveit írott formában, a szószék „meghosszabbításaként” testálta ránk, több kötetben osztotta meg a távolabb élőkkel, és hagyta hátra az utánunk következőkre biztatásként.
Nyugodjék békében!
Simó Márton
Bencző Dénes Homoródalmás szülötte volt, és teljes életével, teljes lényével ragaszkodott a világ közepeként ismert községhez, amelynek unitárius gyülekezetét negyvennégy éven át szolgálta. Életének nagy részét itt töltötte, hiszen gyermekkorától kezdve – leszámítva a középiskolai és a teológiai éveket, illetve a Zsil-völgyén történt papi pályakezdést – falusfelei körében élt. Innen táplálkozott. És az ittenieket táplálta lelki és szellemi gyümölcsökkel egyaránt. Életvitelével, helytállásával mutatott utat egy olyan korban, amikor igen nehéz volt ragaszkodással és hittel megmaradni Almás-gödrében és ezeken az ezredév óta belakott és megtartó helyeken, itt, szerte a Székelyföldön. Amikor hívei csüggedtek, váltig azt ismételgette tudatosítás végett, hogy az almási ember legalább egy fejjel magasabb másoknál, és úgy kell szemlélni a világot, annak a büszkeségnek a tudatában kell élni, hogy valóban ott van, itt van, ahol élünk, ez a világ közepe! Mert másképp nem is érdemes.
A tiszteletes úr keze alatt nemzedékek nőttek fel és indultak el életpályájukon. És hosszú szolgálati ideje alatt számos hívét kísérte és búcsúztatta az utolsó út kapujában. Értekezéseit, teológiai jellegű írásait, veretes nyelvezettel fogant alkalmi beszédeit, szépirodalmi műveit írott formában, a szószék „meghosszabbításaként” testálta ránk, több kötetben osztotta meg a távolabb élőkkel, és hagyta hátra az utánunk következőkre biztatásként.
Nyugodjék békében!
Simó Márton
-min.jpg)
