Hirdetés

Beiskolázási terv a jövő tanévre

HN-információ
Elkészítette a tanfelügyelőség a 2016–2017-es beiskolázási tervet, a dokumentumot a következőkben az oktatási minisztérium kell jóváhagyja. Az osztályok létszámát befolyásolja, hogy a csoportokat a szaktárca által meghatározott létszámhoz igazodva kellett megszabjuk, lesznek azonban a megyében olyan települések ahol 12 főnél kevesebb gyermek számára kértük az osztályok indítását – tájékoztatta lapunkat Görbe Péter. [caption id="attachment_21946" align="aligncenter" width="620"]Tanórák után. Igény szerint létszám alatti osztályokat is indítanának Fotó: László Róbert Tanórák után. Igény szerint létszám alatti osztályokat is indítanának Fotó: László Róbert[/caption] Közzétették a prefektusi hivatal honlapján a következő tanév beiskolázási tervét, amely külön határozza meg az előkészítő csoportok, elemi, 5–8. osztályos, illetve a középiskolai osztályok számát. – Az adatok nem véglegesek, hiszen azt jóvá kell hagyja a szakminisztérium. A tanfelügyelőségnek ugyanakkor arra sincs rálátása, hogy településenként és iskolánként hogyan alakul majd a következő tanévben a gyermeklétszám, ezért a tanintézmények adataira hagyatkozva állítottuk össze a beiskolázási tervet, amely az őszi beiratkozások alkalmával sokat változhat – mondta Waczel Ferenc. A beiskolázási terv szerint idén a megyében 556,5 előkészítő csoport működik, a következő tanévre pedig 554 osztály indítását kérték a tanintézmények vezetői; az elemi oktatásban jelenleg 896 osztályban tanulnak a gyermekek, a 2016–2017-es tanévben tizenhárom és fél osztállyal kevesebb, vagyis 882,5 csoport indul, míg az 5–8. osztályosok esetében 2,5-tel csökken az osztályok száma. Amint azt már lapunk tegnapi számában közöltük, a hároméves szakoktatásban három osztállyal tervez többet a tanfelügyelőség, a középiskolai oktatásban azonban két csoporttal indulna kevesebb a jelenlegi 89-hez képest. A posztlíceumi oktatásban az idei 10 osztály helyett 13 indulna a következő tanévben. – Vannak a megyében olyan általános iskolák, ahol 12 fő alatti létszámmal működnek osztályok, a következő tanévre vonatkozóan konkrétan 48 ilyen esetben kértük a kisebbségi államtitkárság jóváhagyását – közölte Görbe Péter főtanfelügyelő. Pál Bíborka


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!