Bács Gerhárd-Dániel: szeresd, amit csinálsz

Hasznos és érdekes szakdolgozattémákat dolgoznak ki a Sapientia mérnök szakos diákjai is. Bács Ger­hárd-Dániel negyedéves élelmiszeripari mérnök szakos hallgató például a joghurt gyártástechnológiájával foglalkozik. Államvizsga-dolgozatának elkészítéséről és annak gyakorlati hasznáról kérdeztük.

HN-információ
Becsült olvasási idő: 3 perc
Bács Gerhárd-Dániel: szeresd, amit csinálsz
Fotó: Bács Gerhárd-Dániel archívumából

– Beszélnél államvizsgatémádról? A munka melyik szakaszánál tartasz?

– Témám a hosszabb ideig hőn tartott tejből készült joghurt gyártástechnológiája. A gyártási folyamat hasonlít a kevert típusú joghurt gyártási technológiájához, annyi különbséggel, hogy a további főzési művelet a joghurtnak karamelles ízt és világosbarna színt kölcsönöz. A végtermék egyszerre kellemesen savanyú és édeskés, ideális azoknak, akik nem szeretik a savanyúbb ízű kefirt. Kilencven százalékban elkészültem a dolgozattal, most a műszaki rajzokon és a technológiai vázlaton dolgozom, ezt követi az összefoglaló és a környezetre gyakorolt hatások. 

– Miért ezt a témát választottad?

– Kezdetben teljesen más ágazathoz tartozó témát szerettem volna. Másodév után rájöttem, ásványvízüzemben szeretnék elhelyezkedni, ezért ehhez kapcsolódó témának örültem volna, de az idei tanévben nem ajánlottak ilyen szakdolgozati témát. Így a vezető tanárom, dr. Laslo Éva javasolta ezt a tejiparhoz tartozó témát számomra. Nem bántam meg, mindkét iparágat megismertem, illetve megismerhetem. A palackozási technológia és az alkalmazott gépek ugyanis részben megegyeznek a tej- és ásványvíziparban.

– Hogy érzed, bármikor fordulhattál segítségért a vezető tanárodhoz?

– Segítségért bármikor fordulhattam nemcsak hozzá, hanem más, jelenlegi vagy volt tanáromhoz is, és éltem is a lehetőséggel. Segítségre továbbra is szükségem lesz, egészen a dolgozat leadásáig. 

– Nagyjából mennyi időt vett igénybe a dolgozatod elkészítése?

– Az időbeosztás kihívást jelentett, mert csak hétköznapokon foglalkoztam a témával, és mert egy óra alatt nem lehetett elmerülni a téma adott részében, illetve a félév közben órákra is be kellett járni és felkészülni rájuk. Szakdolgozatom mostani formában négy hónap folyamatos munkát és több témavezetői megbeszélést igényelt. 

– Mi okozta számodra a legnagyobb nehézséget? 

– Mivel egyedi termékről van szó – Romániában csak egy van, Lapte Covăsit néven –, a nehezebb részt az első fejezet jelentette. Ebben a termék bemutatására, piacára, fizika-kémiai, mikrobiológiai és táplálkozástani tulajdonságaira fektettem a hangsúlyt. Könyveket, internetes cikkeket és tanulmányokat böngésztem. Ennek ellenére a legnehezebbnek az anyag- és hőmérlegek kiszámítása bizonyult, a második fejezetben. A Microsoft Excellel előre kiszámoltam minden anyag- és hőmérleget, és a tervezési részeket is meg tudtam itt előre valósítani. Bármilyen értékbeli változás esetén segített az azonnali újraszámításban.

– Hogy látod, hol tudod hasznosítani a kutatásodat? Melyek jövőbeni terveid?

– A dolgozat készítése alatt rengeteget tanultam, úgy gondolom, hasznát fogom venni több szempontból is. Újabb dolgozat elkészítése már nem jelentene akkora kihívást. Államvizsga után termelésvezetői és termelésmérnöki állást kaptam azonnali kezdéssel. Munkahely szempontjából segítségemre volt a szakmai gyakorlatok révén szerzett tapasztalat, valamint új, a szakmában dolgozó személyek megismerése. Egyetemi éveim alatt rájöttem, a mérnöki munka folyamatos tanulásból és munkavégzésből áll. A szakma kulcsa, hogy szeresd, amit csinálsz. 
 

Veres Erika



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!