Az ünnepi búcsús szentmise szónoka

HN-információ
Marian Adam Waligóra OFSPPE pálos szerzetes, a częstochowai JasnaGóra pálos kegyhely és kolostor elöljárója lesz a 2018-as ünnepi búcsús szentmise szónoka. Marian Adam Waligóra 1966. október 2-án született a lengyelországi Jędrzejówban. Általános iskolája elvégzése után a természet iránti szeretettől vezérelve erdészeti középiskolában folytatta a tanulmányait Zagnańskban. Erdész szeretett volna lenni, de a középiskola befejezését követően megváltoztatta terveit, és a hivatás hangját követve 1987-ben a pálos rendbe lépett, ahol 1993. július 30-án tett örökfogadalmat. 1994-ig a pálos rend szemináriumában tanult Krakkóban. 1994. június 18-án szentelték pappá Częstochowában a Jasna Góra pálos kegyhelyen. Fiatal pálos szerzetesként magyarul is tanult, amire a pálos rend magyar alapítása indította, ugyanakkor arra is gondolt, hogy így könnyebben tarthat majd kapcsolatot a magyarországi pálosokkal. Már ekkor komoly kapcsolatot létesített olyan személyiségekkel, akiknek fontos szerepe volt a lengyel–magyar barátság alakításában. Ezek az előzmények játszottak szerepet abban, hogy pappá szentelése után újmisésként Magyarországra, a pécsi pálos kolostorba került, és ott végzett közel egy éven keresztül lelkipásztori szolgálatot, elmélyítve a magyar nyelv, történelem és kultúra ismeretét, szeretetét. Magyarországi tartózkodását követően a pálos rend központjába, a lengyelek nemzeti kegyhelyére, a częs­tochowai Jasna Góra pálos kolostorba helyezték, ahol tehetségének köszönhetően hamar jelentős beosztásba került: a kegyhely helyettes vezetőjének nevezték ki, és ezt a szolgálatot látta el egészen 2014-ig, amikor előbb 2014. április 16-tól a kolostor házfőnökhelyettese, majd még ugyanebben az évben augusztus 4-től a közel 100 pálos szerzetesből álló közösség házfőnöke lett. Marian Adam Waligóra különös figyelmet szentel a magyar zarándokoknak, mindig hívja, várja és nagy szeretettel fogadja őket Częstochowában, Jasna Górán, amely azon túl, hogy Lengyelország nemzeti kegyhelye – ahogy emlegetni szokták: „Lengyelország szíve” –, a világ egyik legjelentősebb zarándokhelye is, amelyet minden évben emberek milliói keresnek fel, közöttük egyre növekvő számban magyarok is. A gyakori meghívásoknak eleget téve rendszeresen látogat Magyarországra, ahol szerteágazó lelkipásztori tevékenységet fejt ki, ugyanakkor közreműködik a magyarországi lengyel vonatkozású eseményeken. Sokat tesz a nagy lengyel pápa, Szent II. János Pál pápa emlékének méltó magyarországi megőrzéséért és tiszteletének erősítéséért. Személyes tapasztalatai alapján ismeri és szívén viseli a külhoni magyarság sorsát. Több alkalommal járta végig a határokon túli magyar helyeket, így fordult meg többször Csíksomlyón is. Mindenütt tanújelét adta annak, hogy a barátság nemcsak a határok közé szorított államok, hanem a két keresztény nép között áll fenn. Marian Adam Waligóra lelkipásztori szolgálata és a magyar–lengyel barátság elmélyítésében vállalt szerepe elismeréseként a Magyar Érdemrend középkeresztjét vehette át 2018. március 15-én az Országházban. Borsodi L. László ferences sajtóreferens


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!