Különleges hangszert szólaltat meg az idei Régizene Fesztivál zárókoncertjén a Franciaországból érkezett Lacertae együttes: a szerpent – a rajta játszó zenész meghatározása szerint – varázslatos már kígyószerű formájában is, ugyanakkor a hangzása erőteljes és lágy is egyben, jellegében nagyon közel áll az emberi hanghoz. Patrick Wibart a hangszerről, az együttesről és annak repertoárjáról is beszél Cs. Szabó András kérdéseire válaszolva. – A Lacertae együttes Romain Fallik (teorba), Raphael Mas (ének, ütőhangszerek) és jómagam az irányú közös vágyából született, hogy együtt zenéljünk. Régizenét szerettünk volna játszani mindannyian, és ezt olyan emberekkel, akiket zeneileg és személyes okokból kifolyólag is kedveltünk. A Lacertae tulajdonképpen még fiatal együttesnek számít, de már most elégedettek lehetünk az eddigi munkánkkal, és kíváncsian várjuk, hogy merre alakul az együttes sorsa. A Franciaországban „új generációsnak” nevezett barokk zenészek sorát gazdagítjuk: mi már gyerekkorunk óta ismerjük és foglalkozunk ezzel a zenével, míg az előző nemzedéknek lényegében újra fel kellett ezt a muzsikát fedezni. Hatással voltak ránk Vincent Dumestre és együttese, a Le Poéme Harmonique vagy a L’Arpeggiata, Christina Pluhar együttese. – Először lépnek fel Csíkszeredában. Jártak már más romániai városban is muzsikálni? – Ez az első alkalom, hogy Romániában lépünk fel, és nagyon izgatottan várjuk, hogy megismerjük ezt az országot. Bevallom, fogalmam sincs, hogyan kell kiejteni azt, hogy Csíkszereda! – Milyen – főként kelet-európai – helyszíneken léptek fel eddig? – Azt hiszem, az együttes minden tagja játszott már kelet-európai országokban (Lengyelország, Oroszország, Szlovénia). Én néhány éve Budapestre kaptam zenekari meghívást, hogy ott egy nagyon ritka hangszeren, az ún. ophicleiden játsszak egy versenyművet Németh Pál vezényletével. Ez szép emlék számomra. – Milyen műsorral érkeznek erre a fesztiválra? – Úgy döntöttünk, egy új programmal fogunk az idei fesztiválon fellépni. Eddig elsősorban 16. századi spanyol zenét játszottunk, de ez alkalommal a 17. századi olasz zene került fókuszba. A kérdés, amit feltettünk magunknak, és amelyre igyekszünk választ is adni, így hangzik: Mi történt volna, ha Monteverdi idejében egy francia szerpentjátékos Itáliába ment volna? Kapsberger vagy Bertolli – a hangszínek és ritmusviláguk – eléggé meglepő modorában fogjuk a darabokat játszani, akiknek stílusa néha igazán rock’n roll-osnak tűnhet! – És hogyan tudná megmagyarázni a műsoruk címében is olvasható két gyakorlat, a prima és seconda pratica közötti különbséget? – Az egyszerűség kedvéért mondhatjuk úgy is, hogy ez egy igazi zenei forradalom volt a zenei nyelvezetben, amely a 16. század végén ugyanolyan mérföldkőnek számított, mint Arnold Schönberg és a Második Bécsi Iskola a 20. században. Ez tulajdonképpen egy teljesen más, a korábbitól eltérő zenei gondolkodásmód, ami a szöveg kifejezésére alapoz, és a basso continuóval kísért monodián alapult. Lényegében egy, az egyszerűség keresésére irányuló törekvés, hogy az érzelmeket valósághűen adják vissza, ellentétben a prima praticával – gondoljunk például G. P. da Palestrina zenéjére –, amely a komplexebb, összetett szépséget az ellenpontozott polifóniát preferálta. Ugyanakkor ezt például C. Monteverdi túlságosan intellektuálisnak találta. – Az együttes egyik ritka hangszere a szerpent, amely, ha jól tudom, kevésbé volt elterjedt az olasz barokk gyakorlatban. Kérem, mondjon néhány szót erről a különleges basszus fúvós hangszerről! – Így van, szerencsém van, hogy egy ilyen, manapság meglepően kevéssé ismert hangszeren játszom. Meglepő, mert ez a hangszer a barokk korszakban meglehetősen ismert és gyakori hangszernek számított. Ugyanakkor tény, hogy a 17. században elsősorban Franciaországban játszottak ezen a hangszeren, de adatok maradtak fenn egy francia zenészről, aki a római San Luigi dei Francesi templomban játszott ilyen hangszeren, és elképzelhető, hogy olyan zeneszerzőkkel is találkozott, mint pl. G. Frescobaldi. Ha le kellene írnom a hangszert egy laikus számára, azt hiszem, mondhatom, hogy van valami varázslatos már a kígyószerű formájában is, ugyanakkor a hangzása erőteljes és lágy is egyben, jellegében nagyon közel áll az emberi hanghoz. A lényeg természetesen, hogy jöjjenek és fedezzék fel újra, ismerjék meg ezt a gyönyörű hangszert!