Hirdetés

Az új bértörvény elő fogja írni az egészségügyben és a társadalomvédelmi rendszerben dolgozók fizetésemelését 

Az új közalkalmazotti bértörvényt úgy dolgozzák ki, hogy az egészségügyben és a társadalomvédelmi rendszerben dolgozó minden egyes alkalmazottnak növekedjen a jövedelme – állítják a Sanitas Szakszervezeti Szövetség képviselői.

Hírszerkesztő: Kiss Előd-Gergely
Becsült olvasási idő: 2 perc
Az új bértörvény elő fogja írni az egészségügyben és a társadalomvédelmi rendszerben dolgozók fizetésemelését 
Illusztráció Fotó: László F. Csaba

„Az új bértörvény hatálybalépésével egyetlen egészségügyi és szociális ellátásban dolgozó személy sem veszít jövedelméből. A törvény korrigálni fogja a 2017/153-as törvény teljes körű végrehajtásának elmulasztása miatt kialakult egyenlőtlenségeket” – írják a szakszervezeti képviselők az Agerpres hírügynökség által szemlézett pénteki Facebook-bejegyzésükben. Tájékoztatásuk szerint az egészségügyi miniszter vállalta, hogy a kormányban támogat minden olyan megoldást, amely az egészségügyi dolgozók jövedelmének növelését eredményezi.

Az egészségügyi intézmények megfelelő és elégséges finanszírozását biztosító követeléssel kapcsolatban Alexandru Rafila miniszter kinyilvánította, hogy folyamatosan törekszik erre, és feltétel nélkül támogatja ezt a kérést, valamint arról biztosította a szakszervezetet, hogy megoldást találnak a tevékenység optimális folytatására ezekben az intézményekben.

A közlemény szerint a február 6–8. között lezajlott tüntetések eredményeként Alexandru Rafila miniszter pénteken találkozott a Sanitas vezetőségének képviselőivel. Megbeszélték a szakszervezet követeléseit és megpróbáltak megoldást találni ezekre. A miniszter ígéretet tett, hogy jövő hétig kinevez egy szakértői csoportot a minisztériumban, amely az egészségügyi szakszervezetek képviselőivel együtt az új bértörvény tervezetét a Sanitas által követeltek figyelembevételével kidolgozza.
Az új bértörvény kidolgozásának és jóváhagyásának teljes folyamata az érintettekkel való konzultálással történik – állítják a szakszervezeti képviselők.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!