Az tyúkok bolond természetéről

HN-információ
Megbolondultak a tyúkok. Az igazi tyúkok. A napos csibeként vásárolt tojók. Vették észre? Például vérre menően összecsapnak. Olyan esetről is tudok, hogy a csíkadorjániak meggyilkolták a székely­szentbálintiakat, amikor néhány napra, a gazdák szabadságának idejére egy tyúkudvarba kerültek össze. Máskor úgy csinálnak, mintha kannibálok lennének, csipkedik, eszik egymást. Mondom én, hogy megbolondultak. Eszik a tojásaikat. Levágtuk ollóval a csőrüket, majd még egyszer ollóval, de akkor sem hagyták abba. Mit volt mit tenni, megpróbálkoztam a köszörűvel. Ez hatott. Azt mondják, kalciumhiányuk volt vagy unatkoztak. Én nyers pityókát tettem eléjük, aztán abbahagyták a tojásevést. De mondom én, hogy ez nem rendes dolog. Láttam, hogy a kakas úgy menekült a tyúkok elől, hogy a rápichálót ütötte el. Hát rendjén van ez így? Hiába adom nekik a magot s a zöldet, nem eszik meg, csak a tápot szeretik, pedig már akkor át akartam szoktatni házi kosztra, amikor megvettem. De nem ették. S a pulykák? Akkorára nőttek, mint egy-egy bárány, ha nem még nagyobbra. Amikor le akartam vágni az egyiket, le kellett kötözzem, hogy nehogy eltörje a lábam. És a pulykakakas is megbolondult: sorba agyonnyomta a kispulykákat. Mit, hogy agyonnyomta? Kilapította! El kellett különítsem tőle a maradék kettőt. Eddig azt hittem, hogy csak a nyúl bántja a kölykeit, s már szinte kezdtem természetesnek venni, pedig az sem rendes látvány: látni a megcsonkított, lerágott lábú nyúlfiakat. Mondom nektek, oda jutottunk, hogy még görény sem kell ahhoz, hogy az ember mindennap attól féljen, mire megy hátra a tyúkudvarba! Azt mondják, a tápozás teszi, az bolondítja meg a tyúkokat, de ha egy szakértőt kérdeznék, azt mondaná, hogy én nem adagolom jól. Mert ma mindenhez tudományos számítás kell, még a tyúketetéshez is. Mondom én, tisztára megbolondult a világ! Daczó Katalin


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!