Az önérvényesítés tőlünk nyugatabbra annyira elterjedt, hogy már az ezzel járó túlzásokba esett és súlyos vadhajtásai vannak. Kialakult az add el magad filozófiája, amely könyvtárnyi irodalmat és annál is több kurzust tudhat magáénak, számuk pedig egyre csak nő. Önmagában az elképzelés, amely szerint meg kell tanulni megmutatni a jó tulajdonságaimat, a képességeimet és az erősségeimet, teljesen rendben van. A baj ott kezdődik, amikor egyesek átesnek a ló másik oldalára, és önfényezéssé alakítják a valós önismeretet – nem nehéz! –, manipulálási előadásokat faragnak belőle, illetve azt a gondolatot igyekeznek az érdeklődőkbe sulykolni, hogy a sikerhez elég a megfelelő technika. Márpedig ez egy olyan színes luftballon, ami eléggé könnyen kipukkanhat. Amit hirdet, az pedig finoman fogalmazva butaság, humbug és teljesen alaptalan illúziót, túlzott elvárásokat kelt. „Elfelejti” a siker legfontosabb feltételét, a megfelelő képességek és tudás meglé- tét. Ezzel valahol nemcsak a hirdetői sarlatánságát, hanem a világ kétes értékeit is reklámozza, illetve igyekszik eladni – így görgeti és növeszti naggyá saját magát (valamikor ezt neveztük hógolyó-effektusnak) a rosszul értelmezett önérvényesítés. Az önmagam eladása mifelénk még nem hódított akkora teret, mint a fejlett országokban, bár van már néhány terület, ahol virágzik: a gyógyszergyártók, a bankok és a biztosítók járnak ebben élen. Úgy tűnik, ők azok, akiknek föltétlenül el kell adniuk az árujukat, és erre képezik ki az embereiket. Ami lényegében ugyanaz mattban, mint a saját sikerem kovácsolása. Mindkét esetben arról kell meggyőzni a vevőt – legyen az igazgató, orvos vagy bármely halandó –, hogy a portékám, illetve én, a szaki, a jelölt, a munkavállaló a legjobb vagyok neki, hasznot hajtok majd neki, azaz érdemes engem megvenni, illetve alkalmazni. És mindezt úgy kell megvalósítanom, hogy közben mások is ugyanezt teszik, néha ugyanazt az árut akarják rátukmálni a kliensre, illetve a különböző személyek ugyanarra az állásra jelentkeznek. Ily módon az önmagam/árum eladása csak úgy történhet meg, hogy rálicitálok a többiekre – ami ha nem is nyílt, de rejtett leszólást mindig hordoz magában. Ezek a jelenségek azonban bármennyire divatosak, nem a valódi önérvényesítésről, hanem annak a túlburjánzásáról szólnak. Albert Ildikó