Hirdetés

Az oktatási rendszer reformját sürgeti az államfő

HN-információ

Az oktatási rendszer reformját kötelező módon meg kell valósítani – jelentette ki szerdán Klaus Johannis. Az államfő részt vett a kormány ülésén, amelyen a kabinet elfogadja a Művelt Románia elnevezésű, hosszú távú oktatási projektről szóló memorandumot.

A kormányülés elején az államfő rámutatott, rendkívül fontos ez a nap a romániai oktatás jövője szempontjából, ugyanakkor köszönetet mondott a kabinet tagjainak eddigi együttműködésükért. Mint kiemelte, az oktatási rendszer reformja elengedhetetlen ahhoz, hogy a jövő generációi minőségi oktatásban részesüljenek, és ezáltal valós esélyt kapjanak arra, hogy versenyképesek legyenek a gyorsan változó munkaerőpiacon.

A Művelt Románia projekt nagyon közel áll a szívemhez, úgy vélem, hogy ez egy történelmi lehetőség, ugyanakkor azonban óriási felelősség is a jelenlegi politikai osztály számára, amely hosszú távú változtatásokat indíthat el, nem csak egyetlen választási ciklus problémáira koncentrál – fogalmazott az államfő, aki szerint a kormány már bebizonyította, hogy képes a nehéz és összetett válsághelyzetek kezelésére, ugyanakkor meggyőződése, hogy sikerülni fog „kiszámítható és hatékony módon” gyakorlatba ültetni a projektet, amihez „koherens végrehajtási tervre” van szükség, reális határidők megjelölésével.

Az oktatás az egyetlen módja annak, hogy a romániai gyermekeknek és fiataloknak esélyük legyen kihasználni a modern gazdaság és a demokratikus társadalom nyújtotta lehetőségeket. Románia erőteljes demográfiai hanyatlással néz szembe. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy elpazaroljuk a fiatalokban rejlő lehetőségeket. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a múlt eszközeivel készítsük fel őket a jövő igényeire. Egyetlen gyermeket sem hagyhatunk hátra! Most kell cselekednünk! – nyomatékosította Johannis.

HN-információ/Agerpres



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!