Templomaink felbecsülhetetlen kincsei közé tartoznak az orgonák. A hangszerek királynőjének tartott bonyolult szerkezetek a barokk korban terjedtek el vidékünkön is. A Homoródmente unitárius templomai orgonáinak bemutatására vállalkozott sorozatában Márk Attila. [caption id="attachment_28990" align="aligncenter" width="620"] Fotó: Csedő Attila[/caption] Oklánd egykori udvarhelyszéki község, a Kis-Homoród völgyében, a XIX–XX. század fordulóján Udvarhely vármegye Homoród járásának székhelye, mintegy 550 lakossal. Temploma eredetileg a XIII. században épült: változatos történetéről ma is tanúskodnak fennmaradt középkori kőfaragványai és falképtöredékei, XVIII–XIX. és XX. századi festett kazettás mennyezete, karzatai és más berendezési tárgyai. Az oklándi unitárius egyházközség a reformáció ideje óta áll fenn. Tagjainak egyházzene iránti elkötelezettségét bizonyítja, hogy már 1806-ban, anyagi segítséget (12 forintot) nyújtanak az első erdélyi – Kolozsvárt felállított – unitárius orgona megépítéséhez. Egy évtized múlva – talán az 1818-as oklándi zsinatra készülve – a közösség elhatározta, hogy orgonát építtet saját templomába is, melyhez 1816-ban előbb karzatot emeltetett. Ezt követően készítették el magát a hangszert, amelyről az első bejegyzéseket 1817-ből találjuk: „Az eklézsia klénódiumai szaporodtak egy új orgonával, melyet az eklézsia tulajdon privát oblátumából építtetett”. Közelebbi leírást a karról és a hangszerről az 1827-es püspöki vizitáció jegyzőkönyve ad: „A templom hátuljában építtetett egy három erős gerendákra s középben egy lábra állított deszkakar, melynek eleje s bondája kéken festett földű (értsd: alapszínű), 10 oszlopocskák között levő nyolc tarka bokrétákkal ékesített deszkázatú, ennek közepében áll egy 6 mutációs, privátusok adományából építtetett orgona, melynek klaviatórája, a kar eleje közepéből kiálló négyszögű deszkázatba fészkeltetett, ez és az orgona közé helyeztetett, kántori székkel. Elölről ilyen homlokírás lévén: »Szolga János kurátorságában készíttetett«, alább ez: »1817«”. Eszerint a hatregiszteres orgonát a szekrény előtt álló játszóasztalról lehetett megszólaltatni. Az 1817. decemberi vizitáció a gondnoki elszámolásban több szabálytalanságot talált. Ezek egyike volt, hogy az orgonával kapcsolatos költségek egy részét mégsem közösségi gyűjtésből, hanem az egyházközség pénztárából fedezték: „...az említett komissziónak tagjai tisztességes rekvizició mellett invitáltassanak a d(ominus) curator által ide, hogy minden fennforgó nehézségek tökéletesen és örökösön szopiáltassanak egyetértőleg, nehogy a közönség, azon gyanújában megerősödvén, hogy az általa közjóra konferáltatott jók, per indirectum kelnek el, jövendőre nézve az oblációkba elridegíttessék.” A hangszer megjelenése, az énekvezéri munka megváltozásával, személyi változást is szükségessé tett: „...t[ekintetes] mester látván, hogy a sz(ent) eklézsia orgonát épít és orgonálásra nem elégséges , egy kompetens eklézsiába való általtettetését ezen traktusba instálja.Úgy a tekintetes eklézsia is a p. vizit[átor] által a v(enerabile) consistoriumot egy orgonálásra alkalmatos mester eránt instálja”. Sajnos, sehol nem találtam az orgonakészítő nevét. 1820-ban, tekintetes Kénosi György az orgonára 24 magyar forintot adományozott. 1822-ben az orgonát felhangolják: „Az orgonameiszternek az orgona-konkordáláskor ételre-italra és fizetésire 13 Ft 50 kr.” Hasonlót találtunk 1836-ban is: „Az orgonát megtisztító és konkordátornak 29 Ft. 64 Kr.” 1840-ben a karzatot megújították, mellvédjét kijavították, fatábláit újakra cserélték. A karzat rendbetétele után az 1844-es jegyzőkönyv ír arról, hogy „mivel szorgosabb és szükségesebb volt más munkálatoknál, az orgonát megaranyoztatták”. Ugyanakkor újrahangolták a hangszert. Az orgona aranyozására adakozók listáját a jegyzőkönyv őrzi. A parokiális iratokban eddig követhető az 1817-ben épült orgona története. A sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség levéltárában fennmaradt egyik levél tanúsága szerint azonban a hangszert 1908–1909 táján 700 korona költséggel megújították, „ellátván új játékasztallal, fúvóval, pedállal. Két szakértő véleményezte, hogy megérdemli a javítást, s azzal és bővítéssel járó költséget. A munkát végezte Boda József csíktaplocai lakos, orgonakészítő”. A felújítás után hamarosan az orgona olyan rossz állapotba került, hogy Boda József az egyházközségnek az alábbi javaslattal állt elő: „Sepsiszentgyörgyön ő most készít a kat. templomba egy új orgonát 1400 forintért. Mint mondja, templomnagyításért kell az új orgona. Az eddigi 16 éves, tehát még inkább új számba megy, szép és egészen jó orgona, amit ő 600 Frt.-ba vesz át, s így pénzben neki 800 Frt.-ot fizet az eklézsia. Ő ezt az orgonát rendezi, hangolja, s a miénkért adja cserébe, mi pedig az orgona mellett adjunk 200 forintot, s beleegyezik, hogy 5 esztendő múlva fizessük meg, amikor mát teljesen meggyőzödtünk a milyenségéről.” Az oklándi lelkész a Sepsiszentgyörgy közelében, Kilyénen szolgáló lelkésztársát bízza meg a hangszer megtekintésével. A válasz: „értesítettem, hogy az orgona jó, átvehetik”. A fennmaradt oklándi okiratokból nem deríthető ki, hogy a Boda által ajánlott ügylet valóban létrejött-e? 1937–38-ban Debreczeni László tervei szerint az oklándi templomot átépítették. Ekkor bontották le a középkori szentélyt és a hajót új, nagyobb keleti résszel toldották meg. Ennek során az orgonát is megújították, melyre vonatkozóan az egyházközségi irattár két orgonaépítő árajánlatát őrzi. Einschenk Károly, brassói orgonaépítő 1935. augusztus 28-án küldött levelében így ír: „Mellékelve küldöm a megbeszélt költségvetést, hisz [ha] az orgoná[t] sok évig jó[l] használhatóvá akarják tenni, akkor ezeket a munkákat meg kell csinálni. Ha esetleg még valami változattal vagy pedállal nagyobbítani kell, akkor 10 ezer–30 ezer lejig több kiadással kell számítani: maradok mély tisztelettel, Einschenk Károly.” A részletes leírásból kitűnik, hogy Einschenk új szélláda készítését ajánlotta: „a legbiztosabban működő beeső kúprendszer szerint”, a mechanikus traktúra megtartása mellett. Új franciafúvó készítésén túl a régi orgona sípjainak tisztítását és javítását tervezte, a fasípokat pedig olajfestékkel szándékozta lefesteni. „Az így elkészített orgona javítása és nagyobbítása, szállítása és felszerelése 45.400 lej, azaz negyvenötezer négyszáz.” A temesvári székhelyű Wegenstein L. fiai cég 1937. szeptember 9-i levelében a következőket olvashatjuk: „Wegenstein Viktor urunk [...] megtekintette az épülő templomot, egyben a lebontott orgona részit is. Ennek alapján megállapítottuk, hogy az építendő orgonában a régi orgona egyes részei alkalmazást nyerhetnek, így pl. a szélláda és a fasípok. Nem használhatók ellenben az ónsípok, azokat át sem vehetjük, mivel a beolvasztásnál igen tekintélyes rész kárba vész. [...] Az új orgonának mindenesetre új orgonaszekrényt kell építenünk, amely az új templom stílusához alkalmazkodik, és annak díszére válik, a régi orgonaszekrény nem használható fel. Az új szekrény székely motívumokat foglalna magában, erre rajzot fogunk készíteni, ezért kérjük Nagytiszteletű Urat, készíttesen Debreczeni építész úrral néhány vázlatot kopjafákról, amelyet az orgonaszekrény rajzánál felhasználhatnánk.” Debreczeni László 1937. december 21-én kelt levelében, az alábbiakat írja: „[...] készen van az orgonaterv, és holnap elküldhetem [...] Mivel a Wegenstein levele – bár jelezve van, hogy küldetett – nem volt a mellékletek közt, nem volt semmi támpontom aziránt, hogy ők mit tartanak szükségesnek és fontosnak szem előtt a tervezésről. Ezért csak a rajz után indulhattam. Bár igyekeztem, hogy az ők elgondolásuk ne nagy változást szenvedjen – hogy kedvüket ne vegyem –, a küldött tervrajzot nem találtam teljesen ízlésem szerintinek, s teljes részletességgel kidolgozott átalakítást kellett eszközölnöm. [...] Egyetlen legfőbb utasításom: hogy a tervet a legpontosabban hajtsák végre. Abból el ne vegyenek, se hozzá ne tegyenek egy vonalat sem. Mészkőnél történt ugyanis, hogy tervemet körülbelül nem találták elég magyarnak, s még ráfaragtak holmi tulipános indákat és madarakat. [...] Én nem magyarkodásra, hanem magyarságra fektetem a súlyt és én azt ebben elérve látom, s ez elég. [...]” Végül az egyházközség Wegenstein két ajánlata közül, „egy pneumatikus rendszerű 5 zengő és 2 mellék-, összesen 7 változatú” költségvetés-ajánlatot fogadta el, és megbízta az új, 115 ezer lejes orgona elkészítésével. A megrendelő levél 1938. február 3-án kelt, Temesváron. A Wegenstein cég költségvetésében a következőképp szerepel az orgona hangképe: Manuál C-f’’’, 54 hang ón horgany fa- nyelv 1. Principal 8’ 30 24 2. Bourdon 8’ a régi sípokkal 3. Solicional 8’ 30 24 4. Oktáv 4’ 30 24 5. Födött fuvola 4’ régi sípokkal Pedál C-d’, 27 hang 1. Pedálkopula 2. Oktávkopula Az új sípok száma 162 90 72 A felhasználandó régi sípok 108 Összesen 270 [caption id="attachment_28997" align="aligncenter" width="1000"] A Wegenstein cég költségvetési ajánlata[/caption] A terv a továbbiakban az orgona részletes leírását adja, a legfontosabbakat idézzük: „Bourdon 8’ és Födött fuvola 4’ változatokban az oklándi régi orgona 108 sípja nyer alkalmazást. A többi sípok, valamint az orgona minden egyes alkatrésze, játszóasztal, szélláda, fújtató, gépezetek, teljes belső berendezés és orgonaszekrény teljesen újonnan készülnek. [...] Szélládái tiszta pneumatikus rendszerűek, s a legjobban bevált kúpszelep szerkezettel [...] készülnek [...] Az ónsípok 70%-os ónból, erős falvastagsággal, polírozva és hangolótekercsekkel készülnek. Ajakozásuk gépi sajtolás. Horganysípok – úgy a homlokzatban levők, mint a 4 lábas C hangnál mélyebb sípok – elsőrendű horganylemezből, masszívan és alumíniummal bevonva készülnek. Lácsúcsok, hangolótekercsek és magvak 60%-os ónból [...]”. Az orgonaépítő Wegenstein és a templomtervező Debreczeni együttműködésének köszönhetően a megújított templomtérbe illeszkedő, magyaros díszítőelemekkel ékesített orgona épült, mely napjainkban is szolgálja a gyülekezetet.