Hirdetés

Az iskolai bántalmazást megelőző foglalkozást tartottak a székelyudvarhelyi középiskolásoknak

Rendőrségi közlemény
Becsült olvasási idő: Kevesebb mint egy perc
Az iskolai bántalmazást megelőző foglalkozást tartottak a székelyudvarhelyi középiskolásoknak
Korábbi felvétel. Illusztráció Fotó: Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság

Az iskolai bántalmazás negatív hatásainak bemutatására összpontosított a megyei rendőrök felvilágosító foglalkozása, amelyet Székelyudvarhelyen a Backamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban tartottak szerdán – közölte csütörtökön a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság. A közlemény szerint a foglalkozáson a rendőrök hangsúlyozták, hogy bárki válhat iskolai bántalmazás áldozatává, és beszéltek az internetes zaklatás megfelelő kezelési módjairól. Emellett beszéltek kiskorúak általi bűncselekmények elkövetésére vonatkozó jogi kérdésekről és annak következményeiről. Az iskolai bántalmazás mellett a kiskorúak büntetőjogi felelősségéről és a tiltott anyagok fogyasztásának megelőzéséről szóló foglalkozást is tartottak, amelynek célja a fiatalkorúak bűnözésének és áldozattá válásának megelőzése volt. A foglalkozáson nyolcvannyolc diák vett részt – írták a közleményben.
 


Hirdetés



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!