Hirdetés

Az indiánok nem hagynak cserben minket…

HN-információ
A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont minden évben megünnepli a magyar nyelv napját. Idén zenés irodalmi esttel csatlakozik a G. Egyesület kamarazenei fesztiváljához. Az intézmény idén is társult a G. Egyesület kamarazenei fesztiválja programjához egy zenés irodalmi esttel, Laczkó Vass Róbert, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze és Szép András zongorista szerzői és előadóestjével. Az indiánok nem hagynak cserben minket… című produkció műfaji meghatározása stand-up tragedy, alcíme Történelemóra görbe tükörrel és fekete zongorával. Az előadásra Székelyudvarhelyen, a polgármesteri hivatal Szent István termében, november 13-án, kedden 18 órától várják az érdeklődőket. Sokan, sokféleképpen verselték, énekelték meg a magyarság ezerszáz éves krónikáját a Kárpát-medencében. A mindenkori bolond, aki poétává lett Magyarországon, bármilyennek is látta népét, amelyből vétetett, rendszerint a jobbítás szándékával simogatott vagy gúnyolt, mondott áldást vagy átkot, hogyha kellett. Igazat szólt, nemcsak valódit, értük haragudott, nem ellenükre. Talpon, ha úgy tetszik: nyeregben maradásunk történetét „meglovagoló” szerzeményeket ígér Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista közös szerzői és előadóestje, amely a kortárs magyar irodalom közéleti és történelmi tárgyú verseiből válogat, ezeket kívánja krónikás énekek formájában „helyzetbe hozni”. Rendhagyó történelemórájuk véletlenül sem diadalok ünneplésére vagy katasztrófák elsiratására vállalkozik: az egyórányi tömény líra kínosan egyensúlyoz a nemes, férfias nagyot akarás, valamint a züllések, bukások és nyomorúságok egyenetlen terepén, amit Kárpát-medencének hívunk. Az előadóest „krónikásai”: Farkas Árpád, Lászlóffy Aladár, Kányádi Sándor, Markó Béla, Márton László, Orbán Ottó, Papp Attila Zsolt, Ratkó József, Sántha Attila, Szálinger Balázs, Székely János, Szilágyi Domokos, Szőcs Géza, Tompa Gábor, Vasadi Péter, Veress Gerzson, illetve maguk a dalszerző-előadók. Az előadásra a belépés ingyenes, minden 12 év feletti érdeklődőt szeretettel várnak! HN-információ


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!