Az idő gyeplője
Ahogyan az lenni szokott, az új évvel kéz a kézben járnak a jövőre néző legfrissebb tervek. Képtelenség figyelmen kívül hagyni, hogy az idő kicsúszik a kezünk közül – a szorongás pedig épp az elvesztegetett idő táptalaja. Jó lenne a lehető legszebben megtervezni ezt az évet: káosz és túlhajszoltság nélkül. Ezt várják el tőlünk a rokonok, a barátok, így már magunk is úgy láthatjuk: kézben kell tartani az idő gyeplőjét, vagy elszaladnak velünk a lovak. Az első feladat: elhessegetni azt a gondolatot, miszerint nem vagyunk képesek álmaink megvalósítására, utána felvértezni magunkat egy jó nagy adag önbizalommal.
A szorongást okozó gondolatok fokozatai az egyszerű, hétköznapi tervek szintjétől egészen a társas kapcsolatokat befolyásoló programokig jelentkezhetnek. Hiába várunk a megfelelő pillanatra, amikor az elképzelések egy tökéletes gyakorlati formában valósíthatók meg. Talán, sosem lesz olyan momentuma az évnek, amikor százszázalékosan az álmaink kezdőpontjánál állunk. Bele kell vágni, s majd minden kialakul menet közben. Nem hibátlanul, ahogyan év elején elterveztük, de minden helyzetből ki lehet hozni valami különlegeset. Ha egy akadály miatt borul az egész, akkor joggal hihetjük, hogy az életünk nem abba az irányba halad, amelybe lelkesen terelgettük. A félreeső mellékutak megerősítik a szemünk előtt lebegő célkitűzéseket. Ha van egy átlátható ütemtervünk, az egyfajta kapaszkodót jelent 2022-ben.
Amennyiben sikeresen megvalósítottuk az első elgondolást, az aggodalmak észrevétlenül eltűnnek. Egy év múlva pedig már nagy bohóságnak látszik az, ami miatt ebben a pillanatban aggodalmat érzünk.
Alkalomadtán érdemes saját magunknak is nemet mondani: legegyszerűbben úgy, hogy rangsoroljuk a célkitűzéseket. Lesznek az elengedhetetlenül szükséges teendők, amelyek megvalósításához egyetlen év energiája sem bizonyul elégségesnek, de ezek megvalósítása okoz boldogságot. Másodikként ott lesznek a kompromisszumos tervek, amelyeket jóleső érzés kivitelezni, de kudarc esetén sem veszítenénk sokat. Az utolsó helyen pedig azok a tervek szerepelnek, amelyek hiánya nem okoz változást az életünkben.
Nem számít, milyen tervekkel ragadjuk magunkhoz a gyeplőt; ha vannak, akkor kézben tartjuk az új évünk irányítását.
Miklós Dalma

