Az idénre befejezték

A mezőgazdasági gépek és traktorok törzskönyvezése zajlott Csíkszentsimonban a múlt héten, a negyven traktorból tizenötöt bejegyeztek, és várhatóan még egy napra visszatérnek a Gép­jármű-nyilvántartási Hi­vatal (RAR) munkatársai, hogy befejezzék az elkezdett munkát. Idén húsz településen közel háromezer mezőgazdasági gépjárművet jegyeztek be.

Vlaicu Lajos
Becsült olvasási idő: 4 perc
Az idénre befejezték
A RAR helyszínre megy a távolabb településekre Fotó: Kozma István

Kozma István, Csík­szent­si­mon polgármestere szerint fontos a falun élők számára, hogy a Gépjármű-nyilvántartási Hivatal (RAR) helyszínre megy a várostól távolabb eső településekre, ezzel is könnyítve a gazdák helyzetét. 

– Ez alkalommal a településen negyven traktortulajdonos jelezte, hogy szeretné gépjárművét törzskönyveztetni. Ebből tizenötöt sikerült is befejezni, reméljük, folytatják a munkát, ugyanis szükség van rá

– hangsúlyozta Kozma István. 
Orbán János, a Hargita megyei Gépjármű-nyilvántartási Hivatal vezetője kifejtette: a helyszíni törzskönyveztetést az országban először Hargita megyében indították el ezelőtt tizennégy évvel, ezt követően Hargita megyei mintára kapcsolódtak be országosan más megyék is. Viszont az elmúlt években az igények nőttek, és nem győzik a kéréseket teljesíteni. A törzskönyvezés a helyszíni munkatársaik feladata, az időszakos műszaki vizsgáztatást bármely erre feljogosító engedéllyel rendelkező műhelyben elvégeztethetnék a gépjárműtulajdonosok. Az igazgató állítása szerint ezt a legtöbben nem is tudják. 


Hirdetés

– A csíkszentsimoni helyszíni bejegyzéseket elkezdtük és várhatóan még egy alkalommal be is tudjuk fejezni, azzal véget is érnek az idei helyszíni kiszállások. Jövőre a folytatjuk, ugyanis a téli körülmények nem teszik lehetővé a kiszállást

– hívta fel a figyelmet az igazgató.
Hozzátette: a kérések sora olyan nagy, hogy az egyszemélyes apparátus nem győzi teljesíteni. Az akció nem állt le, sőt folytatódik előreláthatólag tavasszal. 
Orbán János emlékeztetett: a törzskönyveztetésnél elsősorban a traktor eredetét kell megvizsgálni, összekötve a műszaki állapot vizsgálatával, ugyanis mint bármely gépjármű, a traktorok is meg kell feleljenek a közúti előírásoknak és a gyári paramétereknek. 

– Idén több mint húsz településre szálltunk ki és közel háromezer gépjárművet vizsgáltuk és jegyeztünk be, és mindezt egy személy végzi egész Hargita megyében

– hangsúlyozta Orbán János.
Hozzáfűzte: négy munkatársából egy megy helyszínre, a többiek a műhelyben az Időszakos Műszaki Ellenőrzés (ITP) részlegen dolgozik, ugyanis naponta hatvan-hetven személygépjárművet kell vizsgáztassanak. 

– A jelenlegi megszorításokat nézve, egyhamar nem látok esélyt szakemberek alkalmazására. Az év elejétől mostanáig négy kollégám mondott fel és ment külföldre objektív és szubjektív okok miatt, többek között alacsony fizetésre és túlterheltségre hivatkozva. Az ő helyüket azóta sem sikerült pótolnom

– hívta fel a figyelmet a Gépjármű-nyilvántartási Hivatal vezetője.
Az igazgató kilátástalannak látja a helyzetet, nem is beszélve arról, hogy év végén nyugdíjba vonuló kollégájuk is lesz, akit megint nem tudja miként tudnak pótolni. 
A Gépjármű-nyilvántartási Hivatal, a közlekedési minisztérium koordinálása alá tartozó önellátó intézmény tartják számon, így a tízszázalékos leépítés nem érinti őket.
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!