Hirdetés

Az FK itthon, az SZFC idegenben

HN-információ
A hetedik forduló mérkőzéseivel folytatódik hétvégén a román labdarúgó harmadik liga. Az FK Csíkszereda ma délután, míg a Székelyudvarhelyi FC holnap lép pályára. Előbbiek hazai környezetben, míg utóbbiak idegenben. Nincs megállás a román labdarúgó harmadik liga küzdelmeiben. A két megyei csapat a hétvégén újfent pályára lép. Az FK Csíkszereda ma délután 15 órától a Fehér megyei Alsógáldi Industriát fogadja. Az FK soros ellenfele már járt az idei idényben Hargita megyében, hiszen az első fordulóban épp a Székelyudvarhelyi FC-nek rontották el a bemutatkozó meccsét. És azóta is helytállnak, hiszen négy nyert és két vesztett meccsük van, és az ötödik helyen állnak, két ponttal megelőzve az FK-t. A csíki csapat egyértelműen a győzelemre törekszik, amely által Ilyés Róberték meg is előznék aktuális ellenfelüket. A Székelyudvarhelyi FC idegenben kell helyrerázódjon a legutóbbi fordulóban kapott 6–1-es pofon után. Ezúttal a Dési Egyesülés ellen. Egyik csapat sem muzsikált eddig az idei szezonban, bár a désiek két mérkőzést már behúztak az udvarhelyi eggyel szemben. A nagyok mellett az utánpótláscsapatok is pályára lépnek holnap. Az FK Csíkszereda U19-es és U17-es csapatai Bákóba utaznak, ahol az ACS vendégei lesznek az országos bajnokság hetedik fordulójában. A nagyok 12, míg a kicsik 14 órától játszanak. Chiajna érkezik Az FK Székelyudvarhely teremlabdarúgó-csapata vasárnap 18.30-tól javíthat helyezésén, hiszen a Concordia Chiajna látogat Székelyudvarhelyre. Jakab Zoltán tanítványai nagyon össze kell kapják magukat és kötelező számukra a győzelem, miután a négy forduló alatt csak egy meccset sikerült behúzniuk. HN-összeállítás


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!