Emberközelben címmel látogatható március 17-ig a székelyudvarhelyi Exposia alkotócsoport fotókiállítása a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai galériájában. A tárlat anyagát Bajna György méltatja. Az Exposia 2009 májusában Szé­kelyudvarhelyen alakult fotós csoportosulás. Az egyetlen olyan társulás, amelynek az említett régión kívül több magyarországi alkotó is tagja. Első, bemutatkozó tárlatuknak az anyagát természetfotókból válogatták. Az eddig Székelyudvarhelyen kívül Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Gyer­gyó­szárhegyen, Gyergyószentmiklóson, Nyír­bá­torban, Szilágysomlyón, Győrben, Hatvanban bemutatkozó csapat most Emberközelben című tárlatával Csíkszeredát és azokat köszönti, akik nem közömbösek a szép, a tartalmas, a míves befogadására. Szakmai értékelés aligha illene hozzám, hiszen szinte semmit nem tudok a fényképezésről. Csak ámuló rajongója vagyok annak, ami más számára annyira fontos volt, hogy meg kellett osztania velem, velünk. Amikor fényképeket nézeget az ember, összesűrített világ tárul ki előtte. Hát egy ilyen tárlaton? Távoli dolgok között mozoghat otthonosan, messzi vidékek emberei néznek vissza rá, egyfajta múlt veszi tenyerére, hiszen eltűnt, megismételhetetlen pillanatokkal szembesül. Eltűnt időbe néz azon az alapon, hogy ugyanabba a vízbe nem léphetünk kétszer, ahogy – szintén a már régen – a filozófiaórán hallhattuk. A fényképek e kijelentés tagadásai, hiszen a fotós igenis nem csak egyszer léphet ugyanabba a vízbe: először, amikor érzékeny lencséje rabul ejti a témát, másodszor, amikor a felvételt előcsalogatja a gépén, aztán újból és újból, amikor fotópapírra menti, majd amikor osztályozza, kiállítja... Mert benne minden alkalommal felidéződik az érzés is, ami tekintetét megragadta az ihletett pillanatban. Az érzés, ami a tárlatlátogató számára akkor is titok marad, ha órákig nézi a képet. Mert a fotográfust ruházta fel egyedül e titok birtoklásának jogával a teremtő, ahogy a jó színészt a vers, a dráma, az irodalmi alkotás tolmácsolásának varázslatával. Ha valóban érzékeny, jó a fotó, tolmács lehet. A legnagyobb alkotó tolmácsa. Kicsit a fényképész lelkéről is valló. A jó fényképek ezért egyenrangúak ma már tőlünk távolabb minden más művészeti alkotással. A fotós tehát nem felesel a görög Epheszoszi Hérakleitosszal, nem is cáfolja, miközben talán épp azért kattintotta el a masináját, mert tisztában volt annak örök érvényű igazával: kétszer nem léphetünk ugyanabba a vízbe, folyóba. Ha pedig ez így van, vélheti nyakában az érzékeny szerkezettel, akkor legalább ragadjam fülön a múló pillanatot. Örökítsem meg, mert ki tudja, nem én vagyok-e az utolsó, aki szénégetőt fotóz, és a boksa könnyű, szállongó füstjét. Öregeket, akikkel életük harcai és békekötései néznek szembe a haldokló faházból, sőt a megterített asztalról is. Kidőlt-bedőlt kerítés mögül a jövőről még mit sem sejtő, de már most szomorú tekintetű, maszatos gyermekeket, akikről mintha semmit nem tudna a gondoskodás tündére. Nyilván, a felvételek sok mindent csak sejtetni tudnak, hiszen ma még nem közvetíthetik a virág illatát, a szellő lebbenését, a madár szárnyának suhogását, a méhek zümmögését, a szálló füst szagát… Ezt még bensőnk csalja a képhez – kiegészítőnek. Ám valószínű, ezzel a fejlődési ütemmel, néhány év múlva e hiányosság is kipipázható lesz. Addig ellenben csak a látványra alapozva keltheti fel érdeklődésünket a fénykép, csak a látvány hatására indulhat el az elemző képzelet, feldolgozni, majd élménnyé varázsolva tárolni az üzenetet, amelyet minden fotó közvetít, legyen az míves, alapos felkészülés után elkapott pillanat, vagy csak egy egyszerű telitalálat. Amikor szüleink halála után a házban maradt dolgokat osztályoztuk, raktuk ide-oda, szabadulni nem tudva tőlük, hiszen örökség volt, szüleinkre, általuk addigi életünkre emlékeztető, másnak talán limlom, én a fényképek közé kerültem. Közé, mert egy nagy fiók fotográfiái vettek körül, mint őszi lomb a fát. Emlékek kelhettek életre, szóval attól a perctől húgaim nem sok hasznomat látták. Minden egészséges fiúgyermeknek van egy nőideálja, ahogy a lányoknak férfiideálja. Bár manapság… de hagyjuk, ezt a témát nem óhajtom boncolgatni. Szóval, egyszer csak a sok kép között egy olyan bukkant fel, amitől elállt a lélegzetem. Az öltözetek alapján az első világháború időszakából származhat. Egy nagyvárosi, sötét ruhás, csinos polgárasszonyt ábrázol két gyermekével. Azt az asszonyt, aki egész életemben ott élt bennem, mint nőiszépség-ideálom. Ki tudja, mikor lettem szerelmes belé? Hány éves lehettem, amikor először láthattam? Hogy felejthettem el, hogy egy fényképről lépett az életembe, s nem valamelyik álmom asszonya volt? Milyen csoda lehet egy fotóban – kérdem ma –, hogy ilyen mélyen beépülhet a lelkünkbe, ahogy örök plátói szerelmem az enyémbe? Erre e tárlat anyagának szemlélése közben minden percben gondolhatunk, ahogy arra is, hogy a természetfotózástól a csapat tagjai hogyan jutottak el a szociofotózásig. A táj marasztaló szépségét megörökítő derűtől nem egy esetben e tárlat bánatról, komorságról valló munkájáig. Külön érdeme e kiállításnak, hogy a kilátástalan helyzetekben reménykedésbe, megnyugvásba oldódik a tekintet, az arc. Elgondolkodtató kiállítás anyaga vesz körül. Ma még nem tudni, ki mit rak abba a bizonyos lelki tarisznyába: hamuba sült pogácsának, mert, hogy elrak valamit, netán elraktároz több pogácsát is, abban biztos vagyok. Megérintetlen senki nem fog távozni. Ezért értékesek ezek a fotók és érdemelnek dicséretet azok, aki meglátták és megláttatják azt a világot, amelynek észrevételére mi túl rövidlátók vagyunk. Balladák üzennek e tárlaton. Képbe menekítettek. Köszönet érte! * Az alkotócsoport tagjai: Antal Levente (Sepsiszentgyörgy), Balázs György (Székelyudvarhely), Balázs Ödön (Székelyudvarhely), Bartók Izabella, Erős Zoltán (Gyergyószárhegy), Fekete Réka (Székelyudvarhely), Kelemen Lajos, Kerekes István (Kazincbarcika), Kuthi Lázár (Székelyudvarhely), Szabó Béla (Öttevény), Tiszavölgyi Zsolt (Füzesabony), Tordai Ede (Marosvásárhely), Tóth Zsuzsanna (Hatvan), Vass Lehel (Székelyudvarhely), Vinczefi László (Sepsiszentgyörgy), Vitos Hajnal (Csíkszereda).