Megjöttek hozzánk is az első migránsok. Hatvanan érkeztek, s a híradások szerint Pakisztánból, Afganisztánból, Irakból, Szomáliából és Marokkóból indultak. De mérget lehet venni arra, hogy amit mondanak, vagy amit papírjaikkal igazolnak, az a valóság? Már csak azért is felvetődik a kérdést, mert – ugyancsak sajtóinformációk szerint – a macedón hatóságok naponta 150 hamis szír útlevelet foglalnak le a menekültektől, a hamis úti okmányokat Törökországban és más államokban lehet beszerezni két-háromszáz euróért. Nos, itt van az első hatvan menekült, tiltott határátlépésért eljárást indítottak ellenük, s elmondásuk szerint a schengeni övezetbe tartottak, ahol munkát akarnak vállalni. Tehát tranzitországnak kívánták használni Romániát, nem itt akartak megállapodni, letelepedni. Ők tehát az elsők, hacsak nem tekintjük elsőknek azokat a menekülteket, akik a hírek szerint eltévedtek, s nagyon elkeseredettek, csalódottak voltak, mikor megtudták, hogy itt kötöttek ki, s nem Magyarországon. A migránskérdés számtalan más kérdést vet fel, felkorbácsolva az érzelmeket. S ezek az érzelmek az elfogadástól, rokonszenvtől, segítségnyújtási-támogatási hajlandóságtól az elutasításig, gyűlöletig, összeesküvés-elméletek szította indulatokig terjednek. S a két véglet közötti széles skálán mindenki talál érveket igaza mellett. Naponta olvashatunk a menekültek drámájáról, az okokról, amiért emberek tömegei nyakukba veszik a nagyvilágot, no meg azokról a szenvedésekről, amelyeket hosszas útjuk során kell kiálljanak. Ugyanakkor naponta olvashatunk arról is, hogy a menekültek utaztatása, elszállásolása valóságos iparággá nőtte ki magát, nagyon sok, az unió határa mentén elterülő település és azok lakói felvirágzását eredményezte a menekült-biznisz. S arról is hallani, hogy például a szerb–magyar határ menti szerbiai városok postahivatalaiban, bankintézeteiben jelentős összeget vesznek fel fejenként a migránsok, mielőtt nekivágnának az unió határának. Hogy ők maguk utalták át a pénzüket, vagy mások pénzelik őket – erről nem szólnak hitelt érdemlő információk. Tehát nagyon sok a megválaszolatlan kérdés. Tény azonban, hogy a következmények, azok kezelése meghaladták az Európai Unió képességeit és lehetőségeit, problémamegoldó készségét, hajlandóságát és lehetőségét. Az egységes fellépés hiányában az egyes tagállamok pedig vezetőik hozzáállása, vérmérséklete szerint próbálták kezelni, netán rendezni a kérdést – mindeddig nem túl nagy sikerrel. Az eredmény pedig lehangoló: az egységes megoldás közös keresése helyett a helyi, egyéni megoldások kerültek előtérbe, Magyarország után Horvátország, Szlovénia is határzárat emelt, s a hét végén Ausztria bejelentette, hogy időlegesen felmondja a schengeni megállapodást, bevezetve a határellenőrzést. Sajnos, egyre kevesebb szó esik a migráció másik, számunkra fájdalmas vetületéről: az unión kívüli és az azon belüli – Magyarország határain kívül eső – magyarlakta területekről az utóbbi időben nagyon sok magyar fiatal nyugatra költözött, a Vajdaság, Kárpátalja s újabban a Székelyföld lassan munkaképes fiatalok nélkül marad… Ezzel a kérdéssel kellene valamit kezdenünk! Megjöttek az első menekültek hozzánk is, jelezve, hogy gondjaink azonosak az unió országai többségének gondjaival. Hogy nem szándékoznak nálunk maradni, az a gazdasági fejlettségi szint különbségét mutatja. De jöttek, itt vannak, s bizonyára mások is követik majd példájukat. Sarány István