Elevenen él bennem a pillanat, amikor a csíkszeredai vasútállomásról elindult a vonatunk Budapest felé, hogy onnan aztán még messzebbre, Finnországba utazzunk. Munka nem volt még, csak önbizalom és remény, mindenekfelett pedig kalandvágy. Átmeneti kiruccanásnak indult, de másképpen éljük meg. Mert a látottak bennünket is megváltoztattak, és másképpen látunk egyet s mást. A most induló, naponta jelentkező sorozatunk főként otthon is alkalmazható finn praktikákról, életre szóló tanulságokról szól. Elindultunk „szolgálni”. Nem szekérrel, mint nagyszüleink, és nem Kolozsvárig vagy Bukarestig. De a cél hasonló volt: tapasztalatot és pénzt szerezni, hogy amikor eljutunk a családalapításig, felkészült(ebb)ek legyünk. Finnországba indultunk a párommal tavaly októberben, és ha azt mondom, hogy ezzel szemben az angliai Newcastle-ben mangót hámozunk és gyümölcssalátát csomagolunk, akkor bizonyára feltűnik, hogy a számításaink nem jöttek be minden esetben. [caption id="attachment_10130" align="aligncenter" width="620"] Látkép Tampere egyik kilátójáról. A nagyvárosban is a természet uralkodik[/caption] Vágjunk bele! Ma is sokszor elgondolkodunk rajta: jól csináltuk vagy nem? Mert a kérdés nem az, hogy érdemes-e kipróbálni a fejlett, jól fizető külföldet, hanem az, hogy mikor ésszerű belevágni? Talán jobb lett volna rögtön az egyetem után, az első munkahely előtt. De így sem rossz, hogy itthon már volt egy-két munkahely, így miután hazajövünk, van, ahonnan folytatnunk. Mert abban biztosak voltunk és vagyunk: hazajövünk. A menyasszonyom finn nyelvet tanult az egyetemen. Kapóra jött, hogy megcélozzuk Finnországot, mert így tökéletesítheti a nyelvtudását, és volt konkrét elképzelésünk arra, hogy ezt hogyan hasznosíthatná itthon. Tavasszal döntöttük el, hogy ősztől néhány hónapra Finnországba költözünk. De azon belül hova? Miből fogunk megélni? Mit fogunk dolgozni? Teltek a hónapok, és nem találtunk válaszokat. Interneten próbáltunk munkát keresni, de hiába. És akkor felmerült az ötlet: kezdjük önkéntes munkával. Wwoofing Organikus gazdálkodással foglalkozó csíkszeredai gazdától hallottam először a WWOOF-ról (World Wide Oportunities on Organic Farms). A világméretű mozgalom célja teret biztosítani hagyományos módszerekkel gazdálkodó farmerek és önkéntesek találkozásának. A képlet meglehetősen egyszerű: regisztrálsz a szervezet honlapjainak valamelyikén (a központi honlap címe www.wwoof.net), kiválasztod a célországot, rákeresel a házigazdákra, az adatlapjuk szerint pedig eldöntheted, melyikükkel lépsz kapcsolatba. A regisztráció nem több három csomag cigaretta áránál, emellett az utat is neked kell fizetned, viszont napi 4-6 óra munkáért szállást és étkezést biztosítanak. Magyarán: kevés – és baráti hangulatban, élvezettel elvégzett – munkáért gyakorlatilag mindened megvan előre megbeszélt időre, és ellesel egy sor kézenfekvő, sok esetben a szülőföldeden is alkalmazható gyakorlatot. Ha én gazdaember lennék, nyaranta wwoofingolni küldeném a gyermeket, mert ugyan nem keresne annyit, mint amennyit alkalmi építkezési munkából kereshetne, viszont felbecsülhetetlen értékű és otthon sok esetben el nem sajátítható tudást szerezne. Persze néhány közelharcot meg kellett vívnunk rokonokkal, barátokkal. Nehéz volt megértetni néhányakkal, hogy nemcsak az munka, amiért pénzt kap az ember, hanem az is, amiért gyakorlati tudást szerez a későbbi, fizetett munkához. Két és fél hónapot töltöttünk Finnországban, mígnem továbbálltunk. Egy pillanatra sem fogjuk megbánni, viszont el kell ismernünk: több volt benne a vakmerőség, mint a józan ész. Pénzt akartunk keresni, és ez nem jött össze. Angliába költöztünk, ahol vagy kiveszett, vagy nem is nagyon volt logika a hétköznapokban, így ezekről az élményekről talán majd máskor… A következő részekben életformákról, érdekes kivitelezésekről, ötletes eszközökről, tiszteletről, csodálatról, olykor pedig idegenérzetről, elfojtott indulatról lesz szó. A helyszín Finnország. Kovács Hont Imre