tiszta égbolt
kevés felhő
Az élet körforgása
Egyházi év utolsó vasárnapján ismét egy ciklus végére érkeztünk. Ilyenkor illik kissé megállni és visszatekinteni. Mérlegelni. Mielőtt belépnénk az újba, a készülődésbe, a várakozásba, önkéntelenül is a Prédikátor könyvéhez lapozok, és egyik nagy kedvencemet olvasom újra: „Ami volt, ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni, mert nincs semmi új a nap alatt.” (Préd. 1, 9)
Valóban csak ennyi lenne az életünk? Semmi új a nap alatt? Pedig annyira óhajtjuk az újat, az érdekeset, a szenzációt! Lényegében mégis a Prédikátornak kell igazat adnom. A történelem is sokszor igazolja ezt a bölcsességét. A történésekben, legyenek katasztrófák vagy igazi csodálatos események, talán a szereplők változnak, de bármi történjen is világunkban, valami nem változik: az emberi természet. Mindig is volt zsarnokság, a szegények eltiprása, hatalmi harcok, nagy birodalmak születése, aztán pusztulása. Volt azonban irgalom is, szeretet, mely nem hagyta az elesettet, volt összefogás, szabadságharc... és sorolhatnám. A lényegről azonban nem szabad megfeledkezni: a történelmet nem az ember uralja, hanem a Teremtő Isten. Ahogyan az életünk ciklikusságában is Ő az egyetlen biztos, állandó pont. Mert bizony nekünk más a mérték – az idő, melyet egy-egy kellemes élmény közepette rohanni érzünk, a szenvedésben viszont soha nem akar már elmúlni. Ebben az időrelativitásban viszont mindannyiunk órája ketyeg, és várjuk a holnapokat, hogy talán majd akkor jobb lesz, szebb lesz. Hogyan éljünk hát a jelenben, ha így rohan az idő, és mindig a holnapért rohanunk? A lehető leghozzáférhetőbb megoldás erre, hogy kilépjünk az időből. Bele az időtlenségbe. Az örökkévalóságba. Ha igazán élni akarunk, akkor jó ezt nekünk megtenni. Mert Isten az idő Ura is. Nem Neki van szüksége az időnkre, hanem nekünk az Övére. Az Ő ideje nem percekben és napokban számlálandó, hanem örökkévalóságban. Fizikailag ezt nem érzékelhetjük, mert a testünk a földi létezés kereteihez és a múlandósághoz köt. Az örökkévalóság egy másik dimenzió, amit csak lélekben tapasztalhatunk meg. Egy reggeli vagy esti elcsendesedés, elmélyült ima vagy bibliaolvasás ilyen alkalmak lehetnek, amikor lélekben kilépünk az idői keretek közül, és részesedve Isten kegyelmében, megízlelhetjük, hogy jó ott lenni Vele, Nála. Biztonságban, ahol nem sebezhetnek, és nem bánthatnak, és nem kell félni semmitől és senkitől.
Aztán ha visszakeveredünk a saját időnkbe, kezdődik minden elölről...
Ebben a körforgásban egy dolog nagyon biztos, ami mindannyiunk számára elkerülhetetlen, és ezt hadd mondja el helyettem Villon szavait fordítva Faludy György:
„A földbe térünk mindahányan, / s az évek szállnak, mint a percek, / véred kiontott harmatával / irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!” (Haláltánc-ballada)
Ezzel a tudattal kell élnünk életünk minden percét! Ezzel a tudattal kell tennünk mindent. Mérlegeljünk. Mi az, ami igazán fontos? A munkám? A karrierem? A szórakozás? – Vagy a szeretteinkkel töltött idő? Önfeledt játék és nevetés, ha csak röpke pillanatok erejéig is? Lelki csendesség, ima?
Meg kell találnunk azt az egyensúlyt, mely biztosítja számunkra lelkünk egészségét. A kegyelem és a bűnbocsánat is értünk van.
Az akaratszabadság megadatott mindenkinek a döntéshozatalra.
Nagy Adél evangélikus lelkész
_cm.JPG)