Már több mint egy álló órája beszélgetünk. Néha felnevetsz, ha egy tréfás kifejezést vagy szófordulatot hallasz tőlem, de alaphangulatod szomorú. Az okoz neked gondot, hogy nem tudod, merre menj. Egyrészt gazdagság, karrier, jólét után vágyódsz, mint minden magad korabeli fiatal, másrészt folyton arra gondolsz: Vajon képes-e a gazdagság, a karrier és a jólét boldoggá tenni? Önmagában véve – mondom ismét – egyikük sem rossz. Viszont csak múló örömet okoznak, soha tartós boldogságot. Idővel mindháromhoz nagyon sok gond és probléma párosul. Te ne a múló örömet, hanem a boldogságot keresd! „De hogyan találom meg az igazi boldogságot?” – kérdezed. „Úgy, ha nem anyagiakba, hanem személyekbe fektetsz. Az igazi boldogság ugyanis soha nem az anyaghoz és az anyagiakhoz kötődik, hanem mindig egy másik személyhez. Isten boldogságunk kulcsát mások szívében rejtette el.” „Igen – szólsz közbe hevesen –, de hol kezdjem a keresést?” „Az elején. Mérd fel, milyen forrásaid vannak? Isten ugyanis mindenkinek adott egy igen értékes tőkét, amellyel boldogságát megtalálhatja... Neked is...” „És mi lenne az?” – kapod fel kétkedve a fejed. „Az idő” – mondom. „Az idő? Mi az idő?” – kérdezed érdeklődve. „Egyesek azt mondják, hogy az idő pénz. Ezért csak pénzbe fektetnek... Mindent pénzbe fektetnek... Elfelejtik azt, hogy aki mindent pénzért tesz, előbb vagy utóbb pénzért mindent megtesz... Boldog viszont soha nem lesz! Másoknak az idő folytonos előrelépés. Ezért minden percet csak az előre törtetésre használnak... Mivel soha nem élnek a mában, hanem csak pillanatnyi vágyaik után loholnak, gyökértelen és felszínes emberek maradnak... Boldogok viszont ezek sem lesznek soha! Ismét mások azt mondják, hogy az idő hatalom. Következtetésképp minden idejüket a mások fölötti hatalmuk kiépítésére és megszilárdítására fordítják... Mivel számukra a másik ember nem több, mint hatalmuk tárgya, épp a boldogság forrása mellett mennek el! Én azokhoz tartozom, akik hiszik – sőt tapasztalatból tudják –, hogy az idő szeretet. Aki idejét szeretetbe fekteti be, az a világ legboldogabb embere lehet!” „És hogyan kell az időt szeretetbe fektetni?” „Úgy, hogy elajándékozod. Elsősorban annak, akinek abban a pillanatban a leginkább szüksége van rá. Azután azoknak, akikkel aznap éppen összefutsz... Helyesebben: akikkel Isten aznap összehoz. És ha elajándékozod az idődet, akkor az másokban boldogságot terem. A másoknak szerzett boldogság pedig – ezerszeresen – visszaszáll rád. Ez az igazi boldogság! Nézz Urunkra, Jézusra! Volt-e boldogabb ember nála a földön? És miért volt boldog? Mert mindig volt ideje azok számára, akikkel éppen találkozott. Nikodémus számára, aki őt egy éjszakai beszélgetésre kérte fel épp úgy, mint a pogány kafarnaumi századosra, akinek fia halálán volt, vagy a szamariai asszonyra, emlékszel, a kútnál... Mindig az embereknél időzött, mindig rájuk figyelt, mindegy, hogy ki volt az illető: írástudó, farizeus vagy vámos és bűnös, asszony vagy férfi, gyermek vagy felnőtt, szegény vagy gazdag, egészséges vagy beteg, derűs vagy szomorú. Mindenki számára jelen volt. Mindenkit részeltetett magából. Egészen rájuk figyelt. És – szerintem – ezért is volt olyan boldog!” Látom, hogy elgondolkodtatta, amit mondtam. Még nem egészen hiszi a mondottakat, de megvan benne az elszántság, hogy kipróbálja. És ez elég is! Az idő ugyanis engem igazol: Ha elajándékozod, boldog emberré tesz! Azt kívánom Neked teljes szívemből, hogy így legyen! *** Nem is gondolod, milyen gyakran gyógyulnak meg tört szívek, és egyenesednek fel rokkant ember-lelkek, csak azért, mert szóba állsz velük. Ha gondolnád, többször beszélgetnél az emberekkel... Nem is sejted, hányan gyógyulnak meg körülötted csak azért, mert elmondhatják Neked kisebb-nagyobb bánataikat. Ha sejtenéd, gyakrabban hallgatnád meg az embereket... Fogalmad sincs arról, hányan örvendenek ismerőseid és barátaid közül, mert pár sort írsz nekik vagy néha felhívod őket. Ha tudnád, gyakrabban írnál nekik és többször hívnád fel őket... Elképzelni sem tudod, hány embernek vagy Te a fény, amikor az élet sötét éjszakája rájuk borul. Ha egyszer rádöbbennél, akkor mindig ott ragyognál, ahol szükség van rád... Elgondolkoztál-e már ezen? Fr. dr. Tempfli Imre stuttgarti plébános