Az orvosasszisztensek nemzetközi napja volt május 12-e. Ez alkalommal kérdeztük Bartha Évát, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház ortopédiai-traumatológiai osztályának főasszisztensét többek között arról is, hogy melyek az asszisztensi munkához szükséges kvalitások. És hogy mi segíthet akkor, amikor nemcsak sikerrel, hanem kudarccal is találkoznak a munka során. – Melyek azok a kvalitások, véleménye szerint, amelyek nélkülözhetetlenek az ápolói szakmához? – Elsősorban az együttérző magatartás a beteg irányába. Az alázat és a szelídség is nagyon fontosak szerintem. Persze, változó ez is, hullámzó, hogy éppen hogyan tudunk a beteg mellé állni, függ a saját lelkiállapottól is. De ez a három alapvető tulajdonság szükséges szerintem ahhoz, hogy jól végezzük a dolgunkat. És a jó hír az, hogy ezek mind fejleszthető, növelhető kvalitások. Ha megkeressük és megtaláljuk magunkban a belső, élő forrást, akkor attól kezdve már árad onnan az együttérzés. – Mióta dolgozik a kórházban? – 1994 januárjától dolgozom a kórházban. Az intenzív osztályon kezdtem, 12 évet dolgoztam ott, valójában ott szereztem meg a gyakorlatot a szakmámhoz, ott gyakoroltam az alapápolást és szakápolást. Részt vettem az anesztéziás tevékenységben is, 4-5 évet ott is dolgoztam. 2006 júniusától vagyok itt az ortopédián, akkor vált ki az ortopédia-tramuatológia a sebészet keretéből, és most már lassan 15 éve, hogy itt vagyok, osztályvezető főnővérként. Csíki vagyok, férjezett, két felnőtt lányom van. – Milyen volt az intenzív terápiás osztályon? Nem lehetett könnyű ott a munka… – Én nagyon megszerettem már diákként is ezt a szakterületet. Székelyudvarhelyen, diákként már sokat jártam be a kórházban az osztályra. Csodálatos, amikor sikerül újjáéleszteni egy embert. Vagy éppen az altatás. Nagyon szerettem ezt végezni. Persze, van nehéz része is, és ennek az árnyoldala aztán utolért engem is, hisz rengeteg terhet visel az ember. Vannak elkövetett hibák, kudarcok is a sikerek mellett. – Mi segít önnek felállni, továbblépni a problémák után? – A saját, belső forráshoz való fordulás segít. Van az ember életében, főként fiatalon olyan időszak, amikor a külső elismerés, a kívülről jövő támogatás a fontos. Ez mindig segít, de ahogy az idő telik, van egy belső érettség, ami erőt jelent és kapaszkodót. Többek vagyunk, mint ami mindannyiunkból látszik. Úgy képzelem ezt, mint egy háromszöget: ami látszik belőlünk, az csak a háromszög csúcsa, de van ott még sok minden, van, amiből meríteni. – És a sikerek? – A sikerek mindenképpen segítenek, hisz akkor az ember értékesebbnek tartja magát, jobban érzi magát. – Mi a siker az ön számára a munkában? – Most azt gondolom, az a siker, hogy a munkaközösséggel jól tudok együtt dolgozni. És hogy oda tudtam fejlődni, hogy így tudjak dolgozni velük. Nagyon sok minden van egy munkaközösségen belül, megvan a dinamikája minden csoportnak, és sokat tanultam az elmúlt 15 év alatt arról, hogyan lehet ezeket nyugodtan, békésen kezelni, rendezni. – Merthogy asszisztensnek lenni csapatmunka… – Igen, másként nem működik. Csapatban az asszisztensekkel, az orvossal, ápolókkal, takarítókkal és a beteggel is. Nagyon sokat tanultam én a kollégáimtól, ezt a munkát lényegében rajtuk keresztül tanultam meg. Most már jó hangulatú munkaközösséggé váltunk. – Jelenleg is képezi magát, és korábban szervezett is képzéseket a kórházban. Miért tartja ezt fontosnak? – Az asszisztenseknek folyamatosan képezniük kell magukat a szakmában. Emellett pedig nagyon-nagyon fontos a személyiséget is fejleszteni. Az önismeret elengedhetetlen. Ez a kiégés ellen is véd. És az együttérzést is ezzel lehet fejleszteni, ha ismerjük saját magunkat. A fiatal kollégáknak azt tudnám még mondani, hogy mindenkiben ott van a jóság. Időnként hajlamosak vagyunk ostorozni magunkat, ha nem végeztük el a feladatunkat, nem úgy álltunk a beteg mellé, ahogy kellett volna, de a jóság és a hívás, hogy egyre jobbak legyünk, mindenkiben ott van. Oda kell figyelni erre…

R. Kiss Edit