Hirdetés

Az állapotfelmérés döntő fontosságú

HN-információ
Hargita megyében 12 ezer sérült személyt tartanak nyilván, közülük négyezren tartoznak a súlyos kategóriába. Ezek a személyek meghatározott időszakonként részt kell vegyenek egészségügyi állapotfelmérésen, amelyek gyakorisága a diagnózisuktól függ. Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője lapunk kérdésére elmondta, hogyan működik jelenleg az eljárás: az igazoltan mozgásképtelen személyek esetében helyszíni kiszállást alkalmaznak a felmérő osztály tagjai, csak indokolt esetben kell az intézkedés miatt elhagyják otthonukat a betegek. A parlament ugyanakkor a héten új jogszabályt fogadott el, amely a törvényhozók szándékai szerint egyszerűsíti a súlyosan sérültek állapotfelmérését. Hargita megyében 12 ezer fogyatékkal élő személyt tartanak nyilván, közülük négyezren tartoznak a súlyos kategóriába, tájékoztatta lapunkat Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője. Rámutatott: kötelező állapotfelmérésen meghatározott időszakonként kell részt vegyenek az érintett személyek, de a mozgásképtelen betegekhez kiszállást szerveznek. – Fontos kiemelni, hogy mindez saját kérésre történik, de nem valamennyi súlyosan sérült személy igényli ezt. Akiknél ezt a lehetőséget alkalmazzuk, orvosilag igazoltan mozgásképtelen személyek, ilyenkor szokott az igazgatóság által működtetett állapotfelmérő osztály ellátogatni az érintett lakhelyére – taglalta Elekes Zoltán. Kiemelte: szociális munkás, orvos és pszichológus egyaránt részt vesz a beteg állapotának felmérésében. Az értékelő bizottságot egyébként Hargita Megye Tanácsa működteti. Mint megtudtuk, az online ügyintézés is bevett szokássá vált ilyen esetekben, Elekes Zoltán szerint csak nyomós indokkal hívják be a sérült személyeket a megyeszékhelyre. Sőt, visszafordíthatatlan súlyos sérült felnőtt személyek számára már nem szükséges az időszakos felmérés sem, esetükben állandó érvényű a kiállított bizonylat. – A fogyatékosság mértékét jelző besorolás egyébként az adott diagnózistól függ, az is változó, hogy kinek milyen gyakran kell időszakos felmérésre járjon. Egyeseknek évente, másoknak kétévente, amennyiben változó állapotról beszélünk, gyakrabban ütemezzük ezeket az alkalmakat – nyilatkozta az intézményvezető.

Fazakas Bea



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!