Valamikor azt ígérték nekünk, hogy 2012-re elkészül az észak-erdélyi autópálya. Nos, azóta eltelt vaj’egy esztendő – ez lenne a hét szűk esztendő, amit majd hét bőséges év követ? –, de a pálya még sehol sincs. Ja, hogy vannak pályaszakaszok? Persze, vannak, de nem vezetnek sehonnan sehová, gyakorlatilag egy-egy nagyobb vagy zsúfoltabb település – lásd Kolozsvár vagy Aranyosgyéres – terelőútjaként fungálnak. Jók ezek a terelőutak, vagy ahogy választékosan mondják: körgyűrűk (mintha lennének négyszögű vagy szögletes gyűrűk is!), ebben egyetértenek azok, akik például a Székelyföldről Nagyváradra vagy netán tovább szeretnének utazni, ugyanis legalább egy órát és sok-sok forgalmi dugót megspórolnak. A dél-erdélyi autópálya szerencsésebb helyzetben van, ma már Nagyszebentől Temesvárig, Aradig, s még azon is túl sztrádán lehet haladni, persze ha leszámítjuk a hiányzó mintegy 70 kilométeres szakaszt Déva után. Autósként annak örvendünk, ami van. Főleg azok az autósok, akik még megértük azt az időszakot, amikor ha bírtuk volna, ölbe vettük volna az autónkat, hogy megkíméljük a kátyúktól, gödröktől vagy tankcsapdáktól, amelyek közútjainkon éktelenkedtek, s Szeredából Udvarhelyre eljutni off-road kalandnak bizonyult. Tehát örvendünk a meglévő pályaszakaszoknak, s reméljük, hogy még hajason megérjük azt a napot, mikor a sok kis szakaszocska valahogy összeér, egységes egésszé áll össze, s csatlakozik a határon az azon túl meglévő és jól működő pályarendszerhez. Apropó, összeérő pályaszakaszok: ahogy és amilyen ritmusban megy a munka, meg ahány féle-fajta tervező és kivitelező dolgozik a pályán, azon csodálkozom, hogy az egyes szakaszok egyáltalán összeérnek, s nem félpályán találkoznak, vagy nem egymás mellett haladnak tovább. Mert nálunk nemcsak a demokrácia eredeti, hanem az útépítés is, no meg az utak biztonsági normái is. A becsületes autópályákra nem lehet bolondul feljutni, nálunk viszont szóltak már arról a sajtóhírek, hogy a balszerencsés autós a sztrádán találkozott medvével vagy más nagyvaddal, netán elcsatangolt tehénnel, és más házi jószággal. Ami 100 km/óra fölötti sebességnél rossz ómen, semmi jót nem jelent, nem hoz szerencsét… Minap Bukarestbe vitt utam, s a telefonos navigációs program – tudják, az a gyúrós – a fővárost elkerülő pályán vitt egy darabig, megkímélve a délutáni csúcsforgalom egy részétől. Ott tűnt fel, hogy mennyire sajátos a mi pályabiztonsági rendszerünk, s mennyire sajátosan értelmezik döntéshozók és építők a közlekedésbiztonságot, ugyanis a pályára több helyen is a semmiből vezetett egy út. Nem volt ott sem feljárat, sem lassító, sem gyorsító sáv, hanem a kis mellékutca egyszerűen betorkollott a sztrádába. Még elképzelni is rossz, hogy mi történhet akkor, amikor a sávodra, amelyen legalább százassal tépetsz, hirtelen bekanyarodik egy lusta kamion… Tehát vagyogatnak autópálya-szakaszaink, véletlenszerűen szétszórva az ország térképén, mint nászlepedőn a foltok. Pedig azt ígérték nekünk valamikor, hogy 2012-ben autópályán száguldhatunk Európába. Sarány István