Hirdetés

Augusztus elején nyílik

HN-információ

 

 

Most már biztos: napokon belül kinyit a Szejkefürdőn létrehozott Mini Erdély Park. A Székelyföldi Legendárium turistacsalogató projektje egyelőre „próbaidős” lesz, de már majdnem félszáz, főleg székelyföldi híres épület makettjét felvonultatja. Mi már meglátogattuk, és bizton állíthatjuk: átutazóknak is érdemes lesz itt egy kis időre megállni.


Még javában dolgoznak a munkások a Szejkefürdőn, a Borvízmúzeum fölötti egyhektáros telken. Kockakővel kirakott sétányok kanyarognak a domboldalon, ahol lépten-nyomon egy-egy híres vagy kevésbé ismert épület makettje tűnik fel. A legtöbb már a helyén áll, vannak részletek, amelyek már majdnem teljesen készen vannak, hiszen augusztus elején, sőt, az is lehet, hogy pont elsején rendes látogatási programmal indul a térség és az ország első „makettvárosa”, itt, Székelyudvarhely mellett.

Amiért érdemes lesz megállni
Az álom és a terv nem új, de a megvalósítás során jócskán ütköztek akadályokba a legendáriumosok. Fazakas Szabolccsal, a Székelyföldi Legendárium alapítójával és vezetőjével a Szejkefürdőn találkoztunk, ott, ahová újra életet kívánnak vinni a járványhelyzet miatt megcsappant turizmus időszakában is. – Sokan maradnak az országban, más megyékből is jönnek Székelyudvarhely térségébe, hát belehúztunk, hogy a nyár utolsó hónapjában még tudjunk kínálni valami egyedit a turistáknak. A helyieknek egy olyan látványosságot, amiért érdemes kijönni, akár kisétálni a Szejkére – mondta Fazakas.
Korábban mi is megírtuk, hogy a földmunkákat már 2018 őszén elkezdték a várostól 24 évre haszonbérbe kapott területen, és már a tavaly nyáron szerették volna megnyitni a parkot. Egyik akadályt a nem működő víz- és szennyvízhálózat helyzete jelentette (bár kiépült a rendszer, peres ügy lett belőle, ez késlelteti az átvételt – szerk. megj.).
– Tesztüzemmódban kezdjük el a látogatók fogadását, hiszen még nincsen minden készen, dolgunk van bőven – jegyezte meg a Legendárium vezetője.
A Városháza biztosítja a mobil illemhelyeket ebben az átmeneti időszakban, és a látogatók a szabadtéri színpad felől közelíthetik meg a létesítményt.

Megéri itt maradni
Mi is ebből az irányból léptünk be a makettek közé, közben elmentünk az impozáns és látványos főbejárat mellett, ahol majd a belépőket fogják árulni.
– A nyitástól számítva két hétig azoknak a látogatóknak, akik nyugtával bizonyítani tudják, hogy egy környékbeli szálláson töltöttek legalább egy éjszakát, ingyenes lesz a belépés – közölte Fazakas.
A park északi része lesz teljesen készen a nyitásra, és főleg székelyföldi épületek makettjei, de néhány Fehér, Beszterce, Kolozs és Maros megyei látványosság is színesíti a kínálatot. Magyar–román–angol nyelvű feliratok segítik majd az eligazodást és tájékozódást, és természetesen minden járványügyi előírást és szabályozást betartanak. 
Akik figyelemmel követték a térségünkben unikumnak számító projekt alakulását, tudják, hogy kisvonat is jár majd a Mini Erdély Parkban. Fazakas reméli, hogy ősszel az is beindulhat, a sínek megérkeztek, és készen áll a Szilvi névre keresztelt, mintegy 30 turista szállítására alkalmas mozdony is. Emellett jövőre mindenképp „szolgálatba állnak” a bivalyok is, hogy járuljanak hozzá az egykori „Szejke-hangulat” hitelesebbé tételéhez.

Orbán Balázs egykori birtokán járunk
Amit a legendáriumosok megálmodtak ide, az nem nélkülözheti a kalandos életű és maradandót alkotó egykori báró megidézését sem. Az Orbán Balázs Látogatóközpont is kinyit heteken belül, és az állandó kiállítás a legmodernebb eszközökkel hozza közelebb a látogatóhoz a nagy utazó alakját, életútját.
Persze, tovább bővül a park is, Erdély és Partium tájairól még számos épület „kívánkozik” ide.
– Segített a magyar kormány és több helyi vállalkozó, most már várjuk a látogatókat, kíváncsiak vagyunk, hogyan fogadják az újdonságot. Reméljük, hogy jelentős mértékben hozzá tudunk járulni a térség turizmusának fellendítéséhez. Csak engedjen a járvány… – fogalmaz két gyors telefonálás között Fazakas Szabolcs.
A Mini Erdély Park közelében van a jól ismert székelykapusor, amely Orbán Balázs sírjához vezet. A szomszédságban lévő Borvízmúzeum hátsó udvarával pedig egybenyitnák a parkot, hogy onnan is könnyedén megközelíthető legyen. Fazakaséknak pedig még számtalan ötlet van a tarsolyukban. Minden adott tehát ahhoz, hogy Szejkefürdő ismét százakat vonzzon egy kis megállásra, néhány órás tartalmas időtöltésre. 

 




Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!