Hirdetés

Áthidaló megoldás

Csíkszereda egyik legnagyobb infrastrukturális be­ruházása a vasúti felüljáró építése. Az év végéhez közeledve a hídépítés főbb mozzanatait elevenítjük fel.

Vlaicu Lajos
Becsült olvasási idő: 7 perc
Áthidaló megoldás
Állnak a pillérek, nyolcvan gerendát tartanak majd. Hosszú történet Fotó: László F. Csaba

Elkezdték a Csíkszereda nyugati kijáratánál található vasúti felüljáró híd lebontását és újraépítését. Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere és Bors Béla alpolgármester a helyszínen tartott sajtótájékoztatót. Ezzel párhuzamosan rendőri jelenlét mellett a kivitelező cég munkásai megkezdték a híd lezárását. A munkálatok várhatóan másfél évig tartanak – ezzel a helyszíni bejelentéssel indult a város idei legnagyobb beruházása nyolc hónappal ezelőtt, amely a városi forgalom mellett a térség forgalmát is jelentősen befolyásolja. Azonban úgy tűnik, a környékbeliek mostanra hozzászoktak ahhoz, hogy nélkülözniük kell a hidat.

Számokban kifejezve

„Olyan pillanathoz érkeztünk, amely a következő másfél évben meghatározza a város forgalmának a helyzetét. Lebontjuk az 1974-ben épült hidat. Az alappilléreket leszámítva a híd minden elemét teljesen kicserélik. A korszerűsítést a vasúti felüljáró híd műszaki állapota teszi indokolttá. A híd elkészültével a várost évtizedekig kiszolgáló hidat adunk majd át ismét a forgalom számára” – hangzott az ígéret tavasszal. 
Az újjáépítésre az Európai Uniótól pályázott Csíkszereda. A mobilitási pályázat pénzügyi keretéből 17,24 millió lejes támogatást biztosított az EU, viszont az infláció miatt ez csak a  beruházási összeg harmada. A teljes érték a becslések alapján eléri a 48,7 millió lejt. 

László F. Csaba
Készül a híd. Jó ütemben halad a munka


A kivitelező

„Éjjel is fognak dolgozni a munka gyors végzése és a forgalom mihamarabbi visszaterelése miatt. A forgalmat kevés ideig szeretnék korlátozni, mert így is lesz olyan pillanat, amikor az utat félsávos villanyrendőrös megoldással kell működtessük. A Brassói úton a Zöld Péter utca és a töltőállomással szemben levő kis aluljárói utcánál körforgalmat alakítanak ki a forgalmi dugók elkerülése miatt, sőt ezen az útszakaszon is jelzőlámpák segítik a közlekedést. A Brassói úton a jelenlegi két gyalogos átkelőhelyet megszüntetik és egyet festenek fel a régiek közé.”

Az elmúlt időben hellyel-közzel, de mind a város, mind pedig a kivitelező cég egyaránt tartotta szavát, és mondhatni, megállíthatatlanul haladtak és haladnak a munkálatok. Pedig néha a forgalom akadozása, illetve a vasútjáratok kényszerű módosítása beárnyékolta a beruházás népszerűségét. 

Lakók a híd árnyékában

A legmegosztóbb esemény egyértelműen a nyáron robbanó hír volt, miszerint a várost beperelték a vasúti felüljáró szomszédságában lakók. Talán a polgármester sem erre az együttműködésre számított, amikor a sajtótájékoztatón a városlakók partnerségét kérte a projekt idejére, „hogy mihamarabb és a lehető legnagyobb biztonságban haladjon a munka”.
Szeptember másodikán a felperesek sajtótájékoztatón ismertették álláspontjukat. „Beszélgetésre hívták a sajtó képviselőit a csíkszeredai vasúti felüljáró felújításának leállítására irányuló per kezdeményezői csütörtök délután. A felperesek képviselői, Lántzky Zoltán és dr. Nistor Alexandrina a helyszínen részletesen ismertették érveiket.”
Mindemellett ráadásul az egyik helyi gazdasági szereplő ki- és behajtása kapcsán is kérdések merültek fel, amelyek újabb pert eredményezhettek volna, de végül a tesztelések alátámasztották, hogy a félelmek alaptalanok, és nem lett újabb peres ügy. Viszont a lakossági per folytatódik, azóta is zajlik, sőt várhatóan hosszú ideig eltart majd. A híd munkálatainak a leállítását a marosvásárhelyi bíróság felsőfokon elutasította, jelenleg a tárgyalások ismét Csíkszeredában zajlanak, alapfokon.
A felperesek számos dolgot kifogásoltak, állításuk szerint a projekt eleve ellentmondásos. „A hídfelújításnak nevezett projekt sokkal inkább új építkezésnek tűnik – bizonyíték a tizennyolc méter mélyre ásott alap –, továbbá a biciklisávok kialakításával a híd szerkezete és járószélessége is módosult. A híd eredeti méretei minden irányba – fent és lent – egyaránt bővülnek. Amennyiben új építkezésnek tekintjük, törvénybe ütközik a Polgári Törvénykönyv 615-ös cikkelye értelmében, az építmény teraszszerű része két méter távolságra kell legyen az ingatlanoktól. Ugyancsak a törvényekre hivatkozva kifogásolta, hogy nem hívtak össze lakossági fórumot, ahol részletesen ismertették volna a hídépítés terveit.” Ezek csupán a legalapvetőbb kifogások közé tartoztak, mert számos, a mindennapokat érintő kérdés tisztázása miatt is döntöttek végül a per mellett, amelynek egyébként hét felperese volt, valamennyien a híd szomszédságában élők. Állításuk szerint: „A környéken kifogásolható a közbiztonság, nem létezett közvilágítás a híd alatt, emiatt gyakrabban fordultak elő bűntények is. Az ingatlanok további hátránya, hogy adminisztratív szempontból nehezen betájolható, a hivatalos szervek a Hargita utca és házszám alapján nehezen tudják beazonosítani. A lakók javasolják, ingatlanjaik kapjanak külön utcanevet és számozást. Az esővíz-elvezetés hiánya sok bosszúságot okozott a tulajdonosoknak, akárcsak a téli hóeltakarítás, valamint a felgyülemlett szemét. A híd közelsége miatt az új tervek szerint, hogy ha felszerelik a hangszigetelő paneleket, a helyzet tovább romolhat. Ha nem fényáteresztő, akkor gyakorlatilag egész nap árnyékot vet az ingatlanra, ez ismét törvényt sért, mert mindenkinek joga van a napfényhez. Másrészt, hogyha pedig áttetsző, akkor az intimitásunkat sérti és alapvető emberi jogokba ütközik” – részletezték a lakók. A per nyilvánosságra kerülése maga után vonta a lakosság általános haragját, a közösségi médiában is számtalan helyen bírálták a per kezdeményezőit, mondván, „nem veszik figyelembe a térség szükségleteit, csupán önös érdekeiket tartják szem előtt”, „előttük is volt híd” stb. kommentáráradatot olvashattunk. Nos, úgy tűnik, a kedélyek csitultak, a perrel párhuzamosan az építkezés is ütemszerűen zajlik. 

László F. Csaba

Helyzetjelentés

A Strabag kivitelező cég jelezte a perbe való belépését Csíkszereda Polgármesteri Hivatala oldalán. Decemberben volt az első alapfokú tárgyalás, a következő tárgyalás február 8-án lesz. A munkálatok tervszerint haladnak, a két rámpát készítik elő a téli időszakra.

– Nemrégiben voltunk a gerendagyárban, ahonnan a gerendákat szállítják. A munkálatokat látva – no meg a hideg időjárás miatt is – a korábbi, decemberre kitűzött felhelyezést valószínűleg tavaszra halasztjuk. Összesen nyolcvan gerendát kell ráhelyezni a pillérekre 
– mondta Bors.


Hozzátette, ez összesen hetven darab 28 méteres és tíz darab majdnem 30 méteres gerendát jelent. Eddig négy elszámolást fizettek ki 14 és fél millió lej értékben.

– A városháza szempontjából a per okafogyottá vált, hiszen a közvilágítás kérdését megoldották, a behajtás és az övezeti rendezés is készül. Továbbra is lesz behajtási lehetőség. Azt, hogy a híd szélessége kissé nő, azzal kompenzáljuk, hogy a biztonságra sokkal nagyobb hangsúlyt fektetünk, hangszigetelt védőfallal választjuk el azt a lakóházaktól. A törvény által kért távolságot továbbra is betartjuk a lakóházak esetében – mondta az alpolgármester.


A híd építése abban az esetben áll le, hogyha tartósan beköszöntenek a csíki mínuszok, és a hőmérséklet nem teszi lehetővé a beton kötését.


– Április 26. óta a kivitelező cég bebizonyította, hogy reggeltől estig, sokszor hétvégén is dolgozik. A pillérek és rámpák elkészültek, a körforgalom kitűzése is megtörtént. A Harmopannál felmerülő kérdéseket tisztáztuk és partnerségben megoldásokat találtunk
– emelte ki az alpolgármester. 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!