Átéltem én is, most elmesélem nektek!

Bántalmazást megélt felnőttek osztják meg történetüket az iskolásokkal szerdán a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban: A fő cél az érzékenyítés, illetve a figyelem ráirányítása a „fájó játékra”, aminek sebeit gyakran évekig cipelik az áldozatok. 

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 1 perc
Átéltem én is, most elmesélem nektek!
Iskola másként hét a Refiben. A bullyingról is beszéltek Fotó: Asztalos Ágnes

Az Iskola másként hét programjai közé illeszkedik a Szalay Zsuzsanna iskolai tanácsadó által kezdeményezett és lebonyolított foglalkozás, amely szerdán zajlik az ötödikes, hatodikos, illetve kilencedikes és tizedikes diákok részvételével.

– A kortársbántalmazás, a bullying egyre gyakoribb jelenség a tanintézetekben. Prevenciós célú előadások, műhelymunkák, csoportfoglalkozások mellett szükségét láttam olyan valós élettörténetek bemutatásának is meghívott érintettek közvetítésével, amelyek során a tanulóknak lehetőségük nyílik személyesen megismerkedni olyan felnőttekkel, akik iskoláskorukban maguk is áldozatai vagy résztvevői voltak az iskolai bántalmazásnak. Meghívottjaim előadásuk keretében megosztják saját élményeiket, megéléseiket, megküzdési módjaikat, erőforrásaikat, segítségeiket, amelyek mind hatással voltak későbbi életükre – mondta Szalay Zsuzsanna pszichológus.

Több felnőtt is vállalta a pszichológus kérésére, hogy megosztja történetét a diákokkal, van köztük egyetemi tanár, gyógypedagógus, végzős teológiai hallgató és egy középiskolás diák is. Előadásuk után az iskolai tanácsadó moderálásával a diákokkal közös beszélgetésre is sor került.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!