Hirdetés

Aranyérem a gyergyói ökölvívóknak

HN-információ
Aranyéremmel tért haza az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub. Ezúttal az U14-es korosztályú ökölvívó-Románia-kupán vett részt a gyergyószentmiklósi klub. Hat versenyzővel indultak a gyergyói ökölvívók az U14-es korosztály számára, Szörényváron (Turnu Severin) megrendezett Románia-kupán. Volt, akivel tavaly kezdtek el dolgozni az edzők, de volt olyan versenyző is, aki már több éve a sportklub tagja – nyilatkozta lapunknak Huszár Árpád edző. Elmondása szerint a megmérettetésen sokan vettek részt, ezért összesen öt napon át tartott. Az aranyérmet szerző Búzás Róbertnek például négy mérkőzésen keresztül kellett küzdenie. – Róbert az első mérkőzésen már az első percben eldöntötte az eredményt, de ugyanekkora sikerrel zárta a többi mérkőzését is, hiszen a második mérkőzésen is egyhangú pontozással győzött. A harmadik mérkőzésen egy jól felkészült dinamós ellenféllel került össze, azt a meccset szintén 5-0-s pontozással zárta. A döntőben is megmaradt az egyhangú győzelem, ebben a mérkőzésben viszont még rá is számoltak az utolsó körben az ellenfélre – tette hozzá Huszár Árpád. A többi versenyző közül Vajda István és a kezdő Szabó Zsolt az 5. helyen zárta a megmérettetést, egy-egy győzelemmel és vereséggel. A legközelebbi verseny a jövő hét végén lesz, Marosvásárhelyen, amelyre hét versenyzővel megy majd a Godako Sportklub.

Bege Botond



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!