borús égbolt
enyhe havazás
enyhe eső
Anyukák kicsiny kis boltja
Örökzöld és mindig aktuális témát kínál az internet világa, s már úgy vagyunk vele, hogy le sem kell hajolni érte, felkúszik a szemünk elé, és könyörög, hogy írjunk róla. Tagja vagyok – nem emlékszem, hogyan kerültem bele – egy olyan csoportnak a Facebookon, ahol kisbabájukat nevelő anyukák mindenféle házi praktikákat osztanak meg egymással, tanácsokat osztogatnak, de főleg kérdeznek. Kérdő útját nem veszti, tudjuk, de sokszor már-már zavaró, hiszen többnyire olyan banális kérdéseket tesznek fel, amire a Google azonnali pontos választ adna, ám ők mégis egy másik anya válaszát várják (valami titkos kötelék lehet anya és anya közt), ami egyáltalán nem biztos, hogy helytálló és megalapozott. A szolid, visszafogott és értelmes anyukák közt vannak tudálékos, agresszívebb anyukák is, akik mindent tudnak a helyesíráson kívül, és bátran kérdezheti őket bárki bármiről, mert mindenre van válaszuk. Nem ítélem el őket, hiszen nekik is szükségük van „közösségi életre”, ekképp kapcsolódhatnak be a mindennapi körforgásba, itt élik ki a szereplésvágyukat, gondolom. Amíg alszik a gyerek, s a mosogatóból is kifogyott már a mosatlan, a kis ruhácskák meg száradnak, akkor kapja el őket az anyai ösztön, hogy kilépjenek nyilvánosan is a világhálóra és feltegyék kérdéseiket. A mai felhozatalból szemlézek néhány kedvesebbet: „Mindentudó anyukák! Tegnap este elhagytunk egy kajabonos kártyát a Kaufland környékén. Ha valaki megtalálná…”; „Sziasztok! Tegnap hallottam, hogy érvényben van a friss házasok támogatása első gyereknél. Ez igaz lenne?”; „Helló! Mennyi idő alatt készül el egy útlevél a gyereknek?”; „Ha valakinek kell epertő, akkor szóljon, mert adok szívesen”; „Keresem azt az úriembert, aki rozstöveket árult itt a neten”; „Sziasztok, ha van valakinek megmaradva Arefam200, szívesen átveszem”; „Univerzális testvérfellépőt (?) keresek, van valakinek?”.
Kétség nem fér hozzá, azért haszna is van ennek az oldalnak, hiszen sok lerúgott kiscipő, elnyűtt mackónadrág is gazdára talál, „gála szanda”, kecsketej, friss zöldség stb., s ki tudja még mi minden, amiről egy átlagos embernek fogalma nincs, hogy ilyesmiket is feltaláltak már.
A baj akkor kezdődik, amikor megszólal belőlük az orvos. Mert mint kiderült, mindenkiben mélyen legbelül egy szakorvos lappang. A múltkor az egyik anyuka azt a kérdést tette fel a csoport tagjainak, hogy vajon mi baja lehet a gyerekének, s már sorolta is a tüneteket: magas láz, kétoldali fülfájás… Volt tipp elég, mindenki, csak úgy látatlanban, otthonról rögtön fel is állította a diagnózist, adtak rá gyorsan gyógyszert is, ki ilyet, ki olyat, ami valamire valamikor bevált, mígnem egyikük megkérdezte: nem kellene-e orvoshoz vinni a gyereket?! Természeten mi sem rohanunk mindenféle aprósággal a doktor bácsihoz, de vannak esetek, amikor menni kell! Ha meg csak múló nátha, akkor nem érdeklődöm senkinél, hogy mit adjak a gyereknek, mert ötéves kor után minden rendes embernek tudnia kell, hogy a tea, méz és propolisz kombináció előbb-utóbb megteszi hatását. Az igazi orvosok pedig minden netdoktorra kiakadnak, pláne, ha pontos diagnózissal érkezünk hozzájuk, mert azt olvastuk a neten, hogy…
No, de tragédia nem történt, s végül is szimpatikus kis csoport ez a mamaklub, mindenképp szórakoztató. Talán az verte ki nálam a biztosítékot, amikor egyikük valamelyik nap nyolc liter anyatejet kínált. Azon már csak hüledeztem, hogy pillanatok alatt gazdára is talált.
Nagyálmos Ildikó
