Aknay János képeihez Az angyal sokszor fekete, az angyal csak ritkán fehér, mivel az angyal ott lakik, ahol a kettő összeér, az angyal kék vagy zöld talán, az angyal néha vérpiros, attól függ, éppen mit takar a vászon vagy a papiros, se hattyúszárny, se libatoll, se színtelen, se szagtalan, se könnytelen, se képtelen, se vágytalan, se hangtalan, mert a fehérben benne van a sárga is, a barna is, s ha kitaszítják, oda hull nyilván a sátán maga is, semmit sem bújtat a sötét, ijesztget mégis szüntelen, alaktalan az éjszaka, s természetesen bűntelen, de minden, ami hófehér, a hó, a hó, a hó, a hó bármikor gyilkosod lehet, se jó, se rossz: mindenható, és benne élnek a színek, múlt is, jövő is benne él, nem mindegy, hogy mit hívsz elő, a fehér halálos veszély, be kell tölteni minden űrt, rést hagyni rajta nem lehet, az angyal nő vagy férfi tán, s nem ártalmatlan kisgyerek, az angyal csupa fájdalom, létező és tapintható, az angyal végre nézhető, és persze körülírható, az angyal úgy vigyáz reánk, hogy titkolja a végtelent, s egy olyan Istent képvisel, aki továbbra is teremt, az asszonyangyal-glória eltakarja az ördögöt, és csak a festő tudja, hogy mi rejlik a vászon mögött, vagy ő sem, hiszen úgyse lesz a mennyországból visszaút, hogyha már a festék nyomán a pokol tüze kialudt, az angyal arca gyönyörű, de rajta ül a rettenet, simogatja egy férfikéz: irgalmatlan festőecset. Markó Béla [caption id="attachment_25783" align="aligncenter" width="1000"] Aknay János: Emlék (akril, vászon 80x90, 2013)[/caption]