Hirdetés

Angyal hozta tüzelő

Ma, január hatodikán vízkeresztet, azaz Jézus Krisztus megjelenését üli a katolikus egyház. Vízkereszt a karácsonyi ünnepkör végét is jelzi. A hagyomány szerint ezen a napon szedik le a karácsonyfát, ezek elszállításáról és hasznosításáról a hulladékgazdálkodási vállalatok gondoskodnak.

Bíró István
Becsült olvasási idő: 5 perc
Angyal hozta tüzelő
Vízkereszt után leszedik a karácsonyfákat. A hulladékgazdálkodó vállalat újrahasznosítja Fotó: Veres Nándor

A kereszténységben a 4. század elején vált vízkereszt napja liturgikus ünneppé, 312 és 325 között kezdett elterjedni először Keleten, majd Nyugaton. Három eseményre emlékeztet az ünnep: a napkeleti bölcsek imádására, Jézus megkeresztelkedésére a Jordánban és Jézus első csodájára a kánai menyegzőn. Vízkereszt hagyományos elnevezése, az epifánia a görög epiphaneia, megjelenés szóból származik, a Szentírásra utal vissza. Az Ószövetségben Isten különféle módokon nyilvánítja ki önmagát az embereknek, ahogy megjelenik Mózesnek az égő csipkebokorban vagy a tűzoszlop képében, vagy ahogy prófétái által szól hozzánk. Az ószövetségi ígéretek Jézus Krisztusban teljesednek be, amikor Isten emberré lesz. 
Vízkereszt ünnepe arra emlékeztet, hogy Jézus Krisztusban Isten megjelent közöttünk és elhozta nekünk az üdvösséget. Vízkeresztkor ünnepeljük a napkeleti bölcsek, vagy népiesen a háromkirályok látogatását Jézus Krisztusnál. Az evangélium bölcseknek nevezi őket, de nevüket nem említi. A hagyomány szerint hárman voltak: Caspar, Melchior, Balthasar – azaz Gáspár, Menyhért, Boldizsár.

László F. Csaba
Házszentelés. Vidékünkön népszerű hagyomány


Kezdődik a farsang

A magyarság körében a vízkereszt ünnepéhez kötődően különböző népszokások alakultak ki a századok során, hagyományosan ekkor kezdődik a húshagyókeddig tartó farsang is.
Vízkereszthez kötődik a házszentelések szokása is, amely a 15. századra vezethető vissza. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat, illetve megáldja a benne lakókat, dolgozókat. Szokás szerint a házszentelés után az ajtóra fölírják az évszámot és a népi értelmezés szerint a háromkirályok nevének kezdőbetűit. Az eredeti értelmezés szerint a három betű a latin áldásformula kezdőbetűi: Christus Mansionem Benedicat! (Krisztus áldja meg e házat!) – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tájékoztatásában.

Tüzelőanyagként végzik

Vízkereszt napjával a végéhez érkezett a karácsonyi ünnepkör, így a legtöbb háztartásban már ezen a héten elpakolják a karácsonyi díszeket, leszedik a karácsonyfát. A hulladékgazdálkodási vállalatok és a városok mellékgazdaságai gondoskodnak a fenyőfák elszállításáról és feldolgozásáról. 
Csíkszeredában már elkezdődött a konténerek, tömb­házak mellé kihelyezett fenyőfák elszállítása – tudtuk meg Pál Tamástól, az Eco-Csík térségi hulladékgazdálkodó vállalat munkatársától. Elmondta: a több év alatt kialakított rendszer jól működik, hiszen a lakók megszokták, hogy a megfelelő helyre tett fákat elszállítják az illetékesek, így nem helyezik azokat a kommunális hulladéktárolókba. 
Ennek ellenére kirívó esetekkel is találkoznak, mint például a város szélén sáncokba kihajított, vagy az ablakból a játszótérre dobott fenyőfák: ezeket is, mivel közterületen vannak, elszállítják, ledarálják és szilárd tüzelőanyagként értékesítik, tudtuk meg a vállalat illetékesétől. A fenyőfák elszállításának nincs határideje, bár januárban szabadulnak meg tőlük a legtöbben, még áprilisban is kerül egy-egy példány a konténerek mellé. 

Hodgyai István
Elszállítják, aprítják, eltüzelik


Gyergyószentmiklóson jövő héten kezdik el a kidobott fenyőfák elszállítását a mellékgazdaság alkalmazottai. Len Emil alpolgármester érdeklődésünkre elmondta: a tömbháznegyedekben gyűjtik össze a kitett fenyőfákat, hiszen a magánházaknál szinte minden esetben felhasználják tüzelőanyagként, vagy a legközelebbi konténerhez viszik. A mellékgazdaság munkatársai jövő héttől kezdődően szerdán és pénteken mennek a lakónegyedekbe, egész hónapban: a tapasztalataik szerint ebben az időszakban a többség megszabadul a fenyőfáktól. Az összegyűjtött fákat itt is ledaráltatják és tüzelőanyagként használják fel a távhőszolgáltatásban. 
Székelyudvarhelyen az RDE Harghita szemétszállító illetékesei szállítják el a gyűjtőpontokról az oda kihelyezett fenyőfákat. Határidőt itt sem szabtak meg, hiszen van rá példa, hogy még tavasszal is találnak fenyőket a konténerek mellett, ezeket is elszállítják – mondta el érdeklődésünkre Katona Csilla, az RDE Hargita kommunikációs munkatársa. A fenyőfák elvitelét követően bedarálják azokat és a távhőszolgáltatásban hasznosítják. 


Tudósított: Bíró István, Boncina-Székely Szidónia



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!