Két út állt előttem (mert a harmadik nem nagyon volt járható…). Igen, út az érvényesülés felé… Az egyik, ami hosszas és göröngyös, az a TANULÁS, majd felfedezni a mindenféle betegséget gyógyító csodaszert, megtalálni a Szahara és minden sivatag öntözésének módszerét s ezzel megoldani a világ éhezőinek élelmezését, eljutni a Világ tetejére és a Világóceán legmélyebb pontjára. A másik a sport, izmosodni, felvenni a versenyt a filmbeli „titánokkal”, kiütni a nyeregből Burt Lancastert, Kirk Douglast meg Tony Curtist, letaszítani a tánc-ének pódiumáról Bing Crosbyt vagy Frank Sinatrát és jobban verekedni, mint Roger Moore, az Angyal. (A verseny Crosby-val lett volna a legnehezebb, mert amikor az énekhangot osztogatták, a sorban nagyon hátul állhattam, a „liciben” még arra a folyosóra sem mehettem, ahol próbált az iskola énekkara.) A nagy ambícióval elkezdett evezés, és vele egy időben a súlyemelés csak annyit hozott , hogy a Kincses Város után a 76 kg súlyom és 176 cm-es magasságom hűtlenül elhagyott, a vállam a derekamra csúszott és az ízületeim látták kárát. Így nem lettem filmbeli partnere Marilyn Monroe-nak, Gina Lollobrigidának, sem Sophia Lorennek, sem az isteni B. B.-nek. Igaz, öregek is lettek volna hozzám… A képzőművészetekben való érvényesülés sem volt járható út, a műszaki rajz még elérhető volt, de a szabadkézi annál kevésbé, nem lehettem Munkácsy, Vasarely, de még Picasso méltó utódja sem. Mi maradt? Fortuna istenasszony kegyeibe férkőzni, eltalálni a heti lottó számait. 2 lej volt egy jegy, és 90 számból kellett hármat választani (amikor a havi 800 lej már jó fizetésnek számított), vagy a Pronosporton a 12 találat, akkor amikor csak egy szerencsés nyertes van. Akkor az elérhető legnagyobb nyeremény 70 000 lej volt, egy Dacia gépkocsi ára, nem dobálták a milliókat a szerencsések után. Emlékszem az akkori idők rekordnyereményére, 50 000 lej körül volt, „falumbeli” fiatalember nyerte, és a reklám végett a vasárnapi focimeccs szünetében, a pályán adták át, egy részét apróbb bankjegyekben, hogy soknak látsszék. A valódi átadás a nyertes lakásán történt, a CEC fiatal munkatársa kellett leszámolja zárt ablakok mögött, s a boldog szerencsés egy bankjegyet kicseréltetett, mert egy kissé használt volt… (Tanítómesterem minden hétfőn vett egy 2 lejes lottót, sohasem nyert, de azt mondta, neki ennyit megér, péntekig reménykedik, lesz sok pénze.) Részemről egyszer nyertem egy jó havi fizetésnek megfelelő összeget, diákként ebből vettem egy oldaltáskát, egy 20 kilós súlyzót és csináltattam egy sportzakót… Unokabátyáméktól bandukoltam hazafelé az 50-es évek közepén, a szép, kora nyári estén, péntek volt, feketébe öltözött, kis öregasszony állított meg a néptelen külvárosi utcán. Tessék újságot venni, tiszta friss, mai. Holnapi nincs, kérdeztem vissza? Van, kérem. Akkor kérek egyet. Az első utcai lámpa gyér fényénél megnéztem gyorsan a másnapi lottóhúzás szerencsés számait és a Főtéren megvettem a kétlejes jegyemet. Az öreg nénit – mostani koromnál kb. fiatalabb volt! –, azóta is keresem… Szathmáry János, Gyergyószetmiklós [box type="shadow" ]Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.[/box]