Hirdetés

Álomból valóság

Jó finn szokás szerint szaunázással indítottuk a keddi napot. A Ratakistonkatu 27 lakói, Zsiráf, Small, Luki és jómagam megizzadtunk a tamperei tavaszban, közben pedig ment az esélylatolgatás. Szép Zoltán helyszíni riportja a jégkorong-világbajnokságról, Tamperéből.

Hírszerkesztő: Kiss Előd-Gergely
Becsült olvasási idő: 4 perc
Álomból valóság
A New Yorkból Tamperébe utazó csíkszeredai Jozsó és Szép Zoltán Fotó: Szép Zoltán

Meg tudjuk verni a franciákat? Lesz keresnivalónk? Zsiráffal tüzetesen kielemeztük a francia keretet, és szomorúan konstatáltuk, hogy Leclerc, aki a Fehérvár első sorában játszik, a francia válogatottban mindössze a harmadik sort fogja, a többiek mind magasabban jegyzett bajnokságokban kergetik a korongot. Magyarán nem sok esélyt láttunk, de hittünk a győzelemben, erre koccintottunk is, majd elindultunk a Nokia Aréna felé tartó busszal, amely a Saarenkarki megállóban vett fel minket.

A buszt egy mosolygós néni vezette, jegyünk nem volt, de intette, nyugodtan szálljunk fel, hisz tudta, hogy a meccsre megyünk.


A finnek egyébként barátságosak, elképedve nézik, hogy egy ilyen kis ország mekkora szurkolótáborral érkezett. A magyar tábor a jégpálya melletti kocsmában gyülekezett, az asztalnál újpesti, sportklubos, GYHK-s és felvidéki szurkolók ültek, és csatlakozott hozzánk a Magyar Jégkorongszövetség főtitkára, Kovács Zoltán is. Egészen hihetetlen volt, de a főtitkár úr hozta a piros-fehér-zöld dobot, amellyel később kiszurkoltuk a győzelmet.

A franciák elleni meccsen nekem a médiatribünben kellett volna helyet foglalnom, de úgy éreztem, most ott a helyem a világ legjobb szurkolói között.

Dobos Ádám, Zsiráf és Endrődi János Benő vezérletével a közel 400 fős szurkolótábor fergeteges hangulatot varázsolt a lelátón. Egy adott pillanatban a tömegben felismertem a több éve New Yorkban élő csíki barátomat, Jozsót, aki repülőre ült, mert úgy döntött, a helyszínről követi a világbajnokságot. Ez is arról árulkodik, hogy a magyar jégkorong-válogatott szurkolói éljenek bárhol a világon, érzik ezt a fontos pillanatot, amely előtt most a hokisaink állnak.

A meccsről sok mindent írhatnánk, de azt a mámort és eufóriát, amit kedd este megéltünk székelyként, magyarként a Nokia Arénában, nehéz szavakba önteni.

Minden egyes magyar gólnál felrobbant a lelátó. Még a Svédországban élő csapattársam, Csúcs Klaus is azt írta, hogy a svéd közszolgálati televízióban is a magyar szurkolókról beszélnek. A vébé legjobb szurkolóinak hirdették ki a magyarokat, és az is ritkaságszámba megy, hogy a Republic örökzöld slágerét, a „Kicsi vagyok, ha megnövök, beléd rúgok” kezdetű dalt játsszák le teljes hangerővel.

Az is beszédes, hogy a vébé alatt folyamatosan gondot jelentett, hogy a szurkolók mikor énekeljék el a magyar himnuszt, hisz az IIHF nem engedélyezte, hogy a vesztes csapat himnuszát elénekeljék. Ha ez eddig fejtörést okozott, kedd este a hangszórókból felharsant az Isten áldd meg a magyart, amelyet követően a Székely himnusz is elhangzott. Lehet, hogy öregszem, de nem tudtam visszatartani a könnyeimet, és ezzel sokan így voltak.

Este még sokáig ment az ünneplés, a finn biztonságiak csak mosolyogtak, és nagy nehézséggel tudták kiterelni a magyar tömeget a csarnokból,

amely közben az „Érik a szőlő, hajlik a vessző” kezdetű dalt énekelte. A válogatott a tervek szerint ma délben találkozót tart a szurkolókkal, ahol megköszönik a kitartó és rendkívüli szurkolást. Hajrá, magyarok!

Szép Zoltán, Tampere



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!