tiszta égbolt
Álljunk meg egy pillanatra!...
...szoktam mondogatni, amikor felgyűl bennem a mindennapi feszültség, és már a hétköznapi feladatok elvégzése miatt is görcsbe rándul a gyomrom, hogy, jaj de jó lenne egy hónapra szanatóriumba vonulni, pihenni, és a hátam mögött hagyni a napi rutint. Kilépni az egymás után sorakozó kötelességek fogaskerekéből, és megérezni a puszta létezés örömét – ha egyáltalán még képesek vagyunk erre.
De nézzünk csak körül, mit sugall a mai társadalom, mit üzen a média, mire buzdítanak a televíziós reklámok: fáradt vagy, túl sok a munkád, nincs türelmed a környezetedhez? – Szedjél ilyen és olyan vitamint, és folytasd a teendőidet.
A fiatalok karriert szeretnének építeni, sok pénzt keresni, a nyugati társadalmak felől érkező elvárásoknak megfelelni, mindebbe pedig már nem illik bele az a mentalitás, amit a déli népek még mai napig nagyon jól tudnak gyakorolni: a nyugodtság, a hétköznapok és a munka élvezete. Mert hogyan is könyveli el a déli ember, ha a napi teendői közül nem sikerült valami, úgy hogy annak nem is kellett sikerülnie. És ha másnap sem sikerül? – akkor egyáltalán nem kell ezzel foglalkozni.
Mindeközben mi szorongunk a napi feladatok terhe alatt, megpróbáljuk felvenni a tempót, amit a Nyugat diktál. De miért? Karriert építünk, és közben elfelejtünk élni, figyelni és nehezünkre esik már tiszta szívvel szeretni.
Nemrégiben találkoztam egy magyarországi hölggyel, aki családi kötelékei miatt most több időt tölt Csíkszeredában, és ő tette fel nekem a kérdést, hogy hová és miért is sietünk. Hiszen ebben a kisvárosban még mindig megvan a lehetőség arra, hogy emberi körülményeket teremtsünk. Bárcsak igaza lenne…
Pál Bíborka
