A Kalot Olvasóklub Székelyföld több városában biztosítintézményes keretet az olvasásra, havonta közel száz könyvbarát találkozikmegbeszélni olvasmányélményeit szakmai vezetők irányításával. Az alábbiakban Sofi Oksanen Sztálin tehenei című regényét mutatja be Csonta Noémi. Az olvasóknak ismerős lehet a finn–észt származású írónő, Sofi Oksanen, hatalmas hajkoronája, erős sminkje, egyedi megjelenése miatt biztosan megjegyezzük. 2014-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díjazottja volt, a Mikor eltűnnek a galambok című kötetéről ebben a rovatban is olvashattak. A Sztálin tehenei az írónő második regénye, amelyben három nő élete elevenedik meg. Oksanen regényében szándékosan az észt történelemre koncentrál, azt a társadalmat mutatja meg, amit a szovjet megszállás, illetve a megszállás alóli felszabadulás erőszakosan átrajzolt. Természetesen a finnek sem maradnak érintetlenül. Anna bulimiás és anorexiás, imád enni, magába töm, amit csak tud, hogy aztán kihányja, kiöklendezze, kitisztítsa önmagából. Minden percben figyel a testére, hajszálpontosan tudja, hány kalória hány centiméter derékbőséget jelent. Precízen számol azzal, hogy a környezetében ne vegyék észre, hogy eltüntesse a legapróbb nyomokat, vagy ne is hagyjon nyomot. Ennek az az ára, hogy nem enged közel magához senkit, amikor valaki kényelmetlen dolgot kérdez, gyorsan kifogást keres, és eltűnik. Anna Finnországban született, anyja észt, apja finn. Gyermekként gyakran kísérte el anyját, amikor meglátogatták az észt nagymamát. Felnőttként sosem beszél arról, hogy tud észtül. Katariina Anna édesanyja. Férjhez megy egy finn építőmunkáshoz, aki a szocializmusból való menekülést jelenti számára, így „kiszabadul” Észtországból. Finnországban titkolja származását, nem szólal meg észtül, igyekszik felvenni a finn szokásokat. Senkivel sem mer ismeretséget kötni, hiszen még a finneknél sem lehet tudni, ki a biztonsági szolgálat embere, nem beszélve a KGB-ről. A 70-es években gyakran hazalátogat, és a rokonlátogatás alibijével csempészi át a határon az eladásra szánt holmikat. Sofia Katariina édesanyja, Anna észt nagymamája. 1949-ben a szovjet megszállás alatt követjük a félelemmel teli napjait, Sofia az évek során mindenét elveszíti. A termelőszövetkezetben dolgozik, ami később kolhozzá alakul. A szegénység beivódik a testébe. Örül, hogy a lányának már nem abban a nyomorban kell élnie. A szövegben váltogatják egymást az egyes szám első személyű és az egyes szám harmadik személyű megszólalások. A három élettörténet váltogatja egymást, az olvasónak nincs könnyű dolga, követnie kell az ugrálást a történetek között, és a különböző idősíkok között (ebben azért segítenek a kiemelt évszámok). Akárcsak a szereplőknek, nekünk olvasóknak is figyelmesnek kell lennünk, hogy a határnak melyik oldalán vagyunk. Előnye a regénynek a gazdag kulturális háttér, megismerkedhetünk a finnek és észtek gasztronómiájával, az öltözködési szokásokkal, a háztartások apró különbségeivel. A Sztálin tehenei közvetlenül Finn- és Észtország, közvetetten egész Kelet-Európa közelmúltját és jelenét ábrázolja, pontosan azokat az évtizedeket, amelyek olyan erősen nyomot hagytak bennünk is. Ez a regény azt állítja, hogy a múlt feldolgozása elengedhetetlenül fontos: fel kell ismernünk az összefüggéseket a ma jelenségei mögött, ezek által önmagunkat értjük meg. Ha egy szóval kellene jellemeznem a regényt, azt mondanám: gyógykezelés. –––– Sofi Oksanen: Sztálin tehenei. Budapest, Scolar, 2011