Áll a bál a hazai politikai életben a Victor Ponta kormányfőt ért újabb vádak miatt: újabban korrupcióval gyanúsítják a miniszterelnököt. A DNA pénteki közleménye után felforrósodott a helyzet: az államfő a köztévének adott interjújában lemondásra szólította fel a kormányfőt, a koalíciós partnerek tegnap délelőtti ülésükön támogatásukról biztosították szorongatott társukat, a nemzeti liberálisok és a demokrata-liberálisok fúziójában létrejött szabadelvű alakulat kétfejű vezetősége a lemondást sürgeti. Közben az Elena Udrea által grundolt párt aktivistái a kormánypalota előtt tüntettek tegnap a déli órákban, az állítólag be nem jelentett utcai megmozduláson a csendőrséggel is összetűzésbe kerültek. A hírtévékből meg folyik ki a fogadott és fogadatlan prókátorok véleményözöne… Nézve a történéseket, csak kapkodom a fejem. S közben újból megbizonyosodom arról, hogy velejéig beteg társadalomban élünk. Az elmúlt negyedszázadban egy olyan politikai elit termelte ki önmagát, amely a politikát, a demokrácia álcáját, a demokratikusnak tudott és mondott intézményeket, az állami hivatalokat és tisztségeket saját anyagi gyarapodása érdekében használta, annak szolgálatába állította. Tisztelet a kivételnek – teszem hozzá azonnal, mert szerencsére vannak kivételek! Már az elmúlt tíz esztendőben is jól látszott, hogy az egyéni érdekek az államrezon fölött álltak, a miniszterelnöki és az államfői palota közötti – ma is zajló – nézeteltérések nem ideológiai jellegűek voltak, hanem pusztán és kizárólag a főszerepet vállaló személyekről szóltak, arról, hogy ki a nagyobb úr, ki a legkakasabb kakas ezen a nagy szemétdombon, amit politikai életnek, tágabb értelemben közéletnek nevezünk. Közben lassan-lassan az a kényszerképzetünk kezdett kialakulni, hogy a kormánypalota és minisztériumok székházainak ideiglenes lakói azonosak a rendőrség központi fogdájának klienseivel, a bársonyszékből egyenes út vezet a vádlottak padjára. A kérdés csupán az, hogy ki mennyi idő alatt futja le vagy járja be ezt az utat. Még azt is megkockáztatnám, hogy nem minden pácba került közszereplő elvetemült gazember, hanem csupán a beteg, torz rendszer áldozatai. Annak a rendszernek, amelyik a felfele nyal–lefele rúg fegyelmére, a hálára, a klientúraépítésre, az érdekszövetségekre, a kéz kezet mos politikájára épült. Aki ebben a konjunktúrában próbált valamit tenni, óhatatlanul a rendszer játékszabályait figyelembe véve, azokhoz alkalmazkodva és azokat betartva tudta megtenni – bármilyen jó szándék is vezérelte. Ha azt akarjuk, hogy egészséges társadalomban éljünk, nem csupán a politikai szereplőket kell lecserélni, hanem a rendszert kell gyökeresen megváltoztatni, a játékszabályokat kell újraírni, s azokat betűjében és szellemében betartani s betartatni. Amíg ez nem történik meg, csak a hírtévék olcsó színjátékában fogunk gyönyörködni, és azon fogunk méltatlankodni, hogy gyermekeinknek nincs kedve itthon maradni. S nem föltétlenül az anyagiak hiánya miatt… Tehát áll a bál, várom a fejleményeket!

Sarány István