Hirdetés

Aktfotókból nyílt kiállítás

Tizenkét év után ismét nyílt kiállítás Erdély Bálint-Előd fényképész alkotásaiból Formák és vonalak címmel a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében.

Miklós Dalma
Becsült olvasási idő: 1 perc
Aktfotókból nyílt kiállítás
Látványos képek. Az emberi test formái Fotó: Hodgyai István

A kedd délutáni tárlatmegnyitón elhangzott: Erdély Bálint-Előd munkásságát a szociofotó és az akt határozza meg, ezek a leggyakoribb témái, a kiállításon ezúttal kizárólag aktfotók tekinthetők meg. Az alkotások 2012 és 2019 között készültek.

Előbb Simon Mária-Timea, a Művelődési Ház igazgatója köszöntötte a fényképészt, utána Balázs Attila a Face to Face Egyesület képviseletében elmondta, hogy a jelenlegi a negyedik olyan kiállítás Udvarhelyen, amelyet az egyesület szervezett meg. A tárlat anyagát méltatva úgy fogalmazott: a fényképész az emberi test művészi ábrázolásával a tökéletességre törekedett, a testet eltakaró textil pedig mit sem érne a női formák nélkül. Kifejtette: a leplek szimbolikusan takarják a testeket, hiszen nemcsak a fizikai formákat rejtik el a látogató elől, hanem a lelki tartalmakat is homályban tartják. A fotókon nem csupán nőket lát a néző, hanem sorsokat és érzelmeket is felfedezhet – fűzte hozzá Kovács Árpád művészettörténész. Kiemelte: érdemes megfigyelni a képeken a fények és árnyak, valamint a terek mélységének és magasságának fotókon felfedezhető játékát. Hozzáfűzte: a kiállítás nem szokványos.

– A nézőnek fel kell készülnie a nem mindennapi látványra, hogy aztán tiszta fejjel tudja befogadni a különleges fotókat – fogalmazott Balázs Attila.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!