borús égbolt
szórványos felhőzet
Akadályok és az udvarhelyiek
Akadálypálya majdnem az egész város. Írtunk is róla, hogy a különösen fagyos és havas tél kirágta a város útjait, jó nagy és mély gödröket harapott az aszfaltba. A járművezetők egyre türemetlenebbek, hogy mikor kezdődik már az útjavítás, mert lassan kerülgetni sem lehet a kátyúkat, annyi van belőlük, és bizony – aki nem vigyáz – annak az autója, illetve a pénztárcája bánja. A városvezetés nagyszabású javítást ígért, több utca újraaszfaltozását is, remélhető, hogy a tartós szép idő végre előcsalogatja az útjavítókat is.
Valami már elkezdődött: mintegy 300 kanálistetőt cserélnek ki és emelnek egy szintbe az útfelülettel. Első körben természetesen a forgalmasabb útszakaszokon helyezték el az új betongyűrűket, és bizony amíg megkötnek, napokig kerülgetni kell azokat. Ami a nagy forgalomban nem is annyira könnyű dolog, főleg, ha figyelmetlen és nemtörődöm autósok úgy parkolnak az út szélén, félig a járdákra állva, hogy gyakorlatilag az elkerített rész és közöttük nincs lehetősége elsurranni még egy aprócska autónak sem. Várni kell tehát addig, amíg a szembejövő sáv annyira csendes lesz, hogy arról az oldalról kerülhesse ki az autós az akadályt. Ennek kapcsán, és az egyébként is kaotikus parkolás gyakori példáit látva, gondolok elborzadva az elkövetkező időszakra. Mert az útjavítás mellett – ami ugyebár forgalomkorlátozással jár majd – hamarosan elkezdődik a városközponti nagy munka is: eltüntetik a villanyoszlopokat és földbe helyezik a lógó kábeleket. Egész nyárra építőteleppé válik a főtér, a Kossuth és Bethlen utca is.
A munkát viszont el kell végezni. A végeredménynek minden Udvarhelyt szerető ember bizonyára örülni fog. De képesek leszünk-e előcsalogatni erre a néhány hónapra valamiféle közösségi gondolkodást, tudatos hozzáállást magunkból, ami a közlekedést illeti? Megpróbálunk-e legalább ideiglenesen változtatni közlekedési szokásainkon, túllépni azon, hogy még a szomszédos kisboltba is autóval megyünk? Tudunk-e majd úgy parkolni, hogy ha lehet, másnak is jusson hely? Vagy maradunk a jól bevált szokásnál, és a kellemetlenségekért egymást szidjuk majd, meg az egész világot?
Hátha mégis fel tudunk nőni a feladathoz! Magunk és mindannyiunk érdekében…
Asztalos Ágnes
