Ajándék kézikönyv
Csütörtökön 16 órakor tartják Csíkszeredában a Cry for Help Alapítvány által szervezett Alzheimer Café e havi rendezvényét. A demens betegek hozzátartozóinak szervezett találkozó meghívott vendége dr. Lakatos Katler Mária háziorvos, aki A családorvos és a demens beteg címmel tart előadást.
A rendezvény keretében az előadás mellett kiosztják a résztvevőknek az alapítvány által kiadott, dr. Veress Albert pszichiáter főorvos által szerkesztett, Együtt élni az Alzheimer-kórral című kötetet is. Amint a pszichiáter elmondta, a könyvet kézikönyvnek szánják a demencia által enyhébben érintett betegek, illetve a demens betegeket gondozó személyek számára. A kötetet az alapítvány révén ingyenesen kapják meg az érdeklődők.
Az Alzheimer Café találkozóin való részvétel ugyancsak ingyenes, és az elbutulásban szenvedő betegek gondozói, hozzátartozói bármikor bekapcsolódhatnak. A csütörtöki találkozó helyszíne a pszichiáter Hősök útja 1/3. szám alatti rendelője.
R. Kiss Edit