erős felhőzet
Ahol a varázslat valóság
Ahogy telik az idő, és az ember felcseperedik, egyre nehezebben veszi észre azokat a mágikus, különleges pillanatokat, amelyek gyerekkorában az élete szerves részét képezték. A felnőttvilág sajnos, vagy nem sajnos, nem hemzseg rózsaszín pónilovaktól, és a szőnyeg sem változik lávává, amikor rálépünk.
A színek már kevésbé élénkek, a világ egyre zajosabb, és nekünk nincs kedvünk kinézni az ablakon, mert Csíkban már megint köd van, és még parkolóhely sincs. Összeesküvés és kínzás les ránk minden sarkon, és folyton résen kell legyünk, hiszen sosem tudhatjuk, mikor vernek át minket. Nehezen bízunk, nehezen hiszünk, és még nehezebben látjuk meg a hétköznapi csodákat.
Hát ezek nem túl fényes körülmények, mondhatnánk, de hát ilyen ez a felnőttélet, a móka és kacagás elhagyott bennünket, amikor megkaptuk az első hármast kémiából, és amikor úgy aludtunk el a kanapén, hogy ébredésünkkor még mindig ott feküdtünk, senki nem szállított át ölben a saját ágyunkba.
Szóval hirtelen felnőttünk. Ebbe a valóságba már nem fér bele túl sok képzelgés és varázslat, hiszen azok, akik jó pár évvel a hátuk mögött is délig alszanak, és karácsonykor őszintén, teljes szívből felkiáltanak, hogy: Megjött az angyal!, nem tekinthetők felelős, érett embereknek. Legyél morcos, és mutasd meg, mennyire ismered a világot, üvöltsd bele a gyerekek arcába, hogy nincs miért örvendezni, hiszen a móka és kacagás messziről elkerüli a felnőttek birodalmát.
Így lenne? Ha igen, őszintén felvállalom, hogy távol áll tőlem a felelősségteljes, érett gondolkodás, hiszen olyan izgatottan díszítettem fel a karácsonyfát egy ötéves kislánynak, mintha tényleg az ajándékszállító angyal érkezését várnám. A gyerekek tudják, hogyan kell megélni a csodát, és az őszinte örömük valahogy a sok évet megélt idősekből is képes fiatalt varázsolni.
Ez az igazi csoda. Nem az üres parkolóhely Csíkban.
Keresztes Bea
.jpg)
