borús égbolt
havazás
Adventi gondolatok
Egyházi évünket lassan lezárjuk. Kezdetét veszi advent első vasárnapjával az új egyházi év. Isten kegyelméből megértük ezt az új adventet is. Azt gondolom, hogy nincs olyan közülünk, akinek az elmúlt év történései nem hagytak volna nyomot a lelkében. Talán sokan elmondhatjuk, hogy újra beigazolódott Stefan Zweig érdekes gondolata, amit a Fusche című művében tár fel olvasóinak: „az alacsony lelkek sohasem tudják elviselni a szabadságot, visszamenekülnek a szolgaságba, az új szolgaságba. Semmi sem alacsonyítja le az embert és még inkább az emberek tömegét annyira, mint a félelem, félelem valami láthatatlantól.” Joggal mondhatod, hogy talán soha nem volt ilyen időszerű az evangélium üzenete: „Vigyázzatok, el ne nehezedjen szíveket tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban” – olvassuk Lukács evangéliumában a 21 fejezet 33. versében.
Ahogyan már írtam, hamarosan megkezdjük az új egyházi évet, advent első vasárnapjával. Készülünk Megváltónk születésére. Lelkünket igyekszünk a betlehemi jászolhoz hasonlóvá tenni, azért, hogy Megváltónk meg tudjon születni bennünk is. De mi is tulajdonképpen az advent? Miért fontos a keresztény ember számára az advent, a várakozás, a készülődés?
Az advent latin eredetű szó, és megérkezést, eljövetelt jelent. A Jézus születésére való várakozás a felkészülés, a reménykedés időszaka. Az 5. századtól az advent a karácsonyt megelőző böjti idő volt, mely Szent Márton (november 11.) ünnepével kezdődött. Az advent Galliában keletkezett, majd a 6. században Róma átvette, és a böjti időből itt lett liturgikus idő, öt vasárnappal. VII. Gergely pápa volt az, aki négyben határozta meg az advent vasárnapjainak a számát, melyet a későbbiekben a protestáns felekezetek is átvettek. A keleti egyház nem tartja liturgikus ünnepként az adventi időszakot, de a 8. századtól böjti időszakot tart a karácsony előtt, november 14-étől. Az adventi idő alatti böjtölés szokása tulajdonképpen a húsvétot megelőző nagyböjtöt utánozza. Az adventi böjti idő alatt tiltották a zajos mulatságokat és az ünnepélyes házasságkötéseket, mely utóbbit az 1661. évi nagyszombati zsinat püspöki engedélyétől tette függővé. Az adventi idő a Mária-kultusz kiemelkedő időszaka, ekkor hangzanak a hajnali roráté misék.
Mindezeknek tudatában most válaszoljunk a második kérdésre is röviden. Megpróbálom a magam és olvasói számára néhány pontba összeszedve vázolni a fontosságot.
1. Az advent nem más, mint a karácsonyra való előkészület időszaka. „Az adventi időnek kettős jellege van. A karácsonyi ünnepekre való előkészület ideje ez, amikor Isten Fiának emberekhez való első eljövetelére emlékezünk. Egyúttal azonban olyan időszak is, amelyikben ez a visszaemlékezés ráirányítja figyelmünket Krisztus történelem végi, második eljövetelének várására. E két ok miatt az adventi idő a bensőséges és örvendező várakozás ideje.” (Általános szabályok a liturgikus évről és naptárról, 39. pont)
2. Az advent nem más, mint az Istenre való utaltságunk tudatosítása. Mert az advent arra hívja fel figyelmünket, hogy Isten hűséges marad ígéreteihez, és nekünk csak egy kis türelemre van szükségünk, hogy kivárjuk az Ő idejét. Itt megállhatsz egy pillanatra, kedves olvasó és megkérdezheted magadtól, hogy tényleg hiszel-e Isten ígéreteiben? Azt ígérte Mesterünk, hogy velünk lesz életünk minden napján, egészen a világ végezetéig: hiszek-e én ebben az ígéretben? A házasság szentségében a felek azt az ígéretet kapták, Isten velük lesz kegyelmével életük minden pillanatában, legyen az örömteli avagy megpróbáltatásokkal teli pillanat. Hiszek-e ebben az ígéretben? Ha visszaemlékezünk a Péternek tett ígéretre, miszerint a Mester olyan alapokra építi egyházát, melyen a pokol kapui nem vesznek erőt. Hiszek-e ebben az ígéretben, amikor a mai Egyházra gondolok?
3. Az advent nem más, mint Isten ígéreteire való támaszkodás bátorsága. Mert az ígéret magában foglalja azt, hogy még nem valósult meg, ezért bátorság kell ahhoz, hogy Istenre merjük bízni életünket. A keresztény élet titka ez az örökös feszültség egy ígéret és beteljesedés között, örökös Istenvárás és karácsony között.
4. Advent nem más, mint biztatás és kihívás. Isten mindennap érkezik, néha csendesen, néha meglepetésszerűen, de nem késik. Tőlünk csak azt várja, hogy nyitott lélekkel várjuk és fogadjuk őt.
Évszázadokon át a japán császár a „fellegekben” élt. Szinte megközelíthetetlen volt és istenségnek számított. A hirosimai atombomba katasztrófája után a császár elhatározta, hogy szóba áll a halandókkal, üzenetet intéz hozzájuk a rádión keresztül. A hatás óriási volt. A megadott időpontban megállt az élet, mindenki várta a császár üzenetét, sokan sírtak, volt olyan is, aki öngyilkos lett örömében. A császár csak ember volt.
5. Advent nem más, mint aktív Istenvárás. A vasárnapi evangéliumban, melyet Lukács evangélistától fogunk hallani, Jézus arra figyelmeztet mindannyiunkat, hogy tágra nyílt szemekkel kell előre mennünk, azért, hogy képesek legyünk felismerni Isten jelenlétének apró jeleit még a természeti jelenségekben is.
Az adventi koszorún hamarosan kigyúl a gyertya fénye, négy héten át, minden egyes héten eggyel több. Kívánom, hogy a koszorú egyre növekvő fénye gyújtson világosságot szíveinkbe, hiszen erre a lelki világosságra szükségünk van. Ne unjuk a várakozást, legyünk kitartóak. Olyan világban élünk, amelyben a távolságokat áthidaljuk, a számítógép pillanatok alatt kiadja azt, amire szükségünk van. Nincs többé várakozás! De mi keresztények várakozunk, várakozunk egy jobb világra, amelyet a betlehemi szózat ígért nekünk. Áldott várakozást, lelki készülődést kívánok kedves mindannyiuknak Isten áldásával!
Málnási Demeter kosteleki plébános
web.jpg)
.jpg)
